A végső búcsú ára – Ennyibe kerül ma egy temetés Szolnok megyében

Megosztás

Manapság arra sincs az embernek pénze, hogy meghaljon – hangzik el manapság gyakran a kissé túlzó, de a pesszimista gazdasági-társadalmi környezetet jól leíró felkiáltás. A temetkezéssel kapcsolatos különböző költségekről és összegekről sok szájról-szájra terjedő tévhit kering, ezért arra vállalkoztunk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba és a szolnoki térség egyik legnépszerűbb temetkezési vállalkozása és az országos sajtóban megjelent hírek segítségével feltérképezzük, valóban érdemes-e komoly tartalékokkal rendelkeznie annak, aki elhunyt szerettének kívánja megadni a végtisztességet.

Ha megtörténik az elkerülhetetlen – például egy idős családtagunk esetében -, sajnos nem árt minél hamarabb felkészülni nemcsak a lelki, de az ügyintézés ügyes-bajos dolgait jelentő gyakorlati feladatokra is.

Miután megtörtént a kapcsolatfelvétel a vállalkozóval, az elhunyt iratait (személyi igazolványát, lakcímkártyáját), házastárs esetén a halotti anyakönyvi kivonatot, a születési- és házassági anyakönyvi kivonatot, ruházatot az öltöztetéshez, valamint a megrendelő személyes okmányait szükséges magával vinnie a megrendelőnek.

A személyes egyeztetést követően határoznak arról, hogy milyen módon (földbe temetés vagy hamvasztás) szeretnének elbúcsúzni a halottól.

Már 2021-ben a koronavírus-járvány és a faipari termékek világpiaci árának megemelkedése miatt jelentős költségnövekedésről beszélt a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (MATESZSZ) elnöke, Palkovics Katalin. Az Indexnek három évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, nehéz meghatározni az alapszolgáltatások árát, mert a temetkezési vállalkozások általában rengeteg más szervezettel, alvállalkozókkal, kórházakkal, egyházakkal dolgoznak együtt, nincs egy „egységes alapcsomag”, ami szolgálhatna összehasonlítási alapként.

Képzelhetjük, hogy a mögöttünk hagyott turbulens három év alatt mennyit változott – természetesen a rossz irányba – a helyzet. A Pénzcentrum erről szóló, tavaly év végén írt cikke is az elsők között említi meg a szolgáltatások árának általános drágulását, a szakemberhiányt és a rezsiárakat.  

„Az energiaárak növekedése számos gazdasági és társadalmi szektorra hatással van, és közvetetten vagy közvetlenül érintheti a temetkezési árakat is. Az energiaárak emelkedése bizonyos gazdasági tényezőkön keresztül gyakorolhat nyomást a temetkezési költségekre. Fontos megjegyezni, hogy az energiaárak és a temetkezési díjak közötti kapcsolat összetett és sok tényezőtől függ. Emellett az árak és a költségek az adott régiótól, az egyes temetőktől és temetkezési szolgáltatóktól függően változhatnak. Az energiaárak emelkedése a temetkezési szektorban hatással van a szállítással összefüggő árakra, a hűtésre, a hamvasztásra, a zöldfelületek karbantartásához szükséges gépek üzemeltetésére. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kellékgyártás folyamatához szüksége s energiafelhasználást sem” – nyilatkozta a lapnak Palkovics Katalin.

Forrás: Pénzcentrum

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira alapozó grafikonon jól látszik, hogyan nőtt átlagosan csaknem hónapról hónapra az összköltség 2019 és 2023 között.

A teljes körű temetkezési ügyintézést és sírkő készítést is vállaló Kegyelet Sírkő Optikum az egyik legnépszerűbb választás Jász-Nagykun-Szolnokon, a megyeszékhelyen kívül irodájuk van Kunszentmártonban, Tiszaföldváron, Szajolon, Kenderesen, Kengyelen, Újszászon, Rákóczifalván, Tiszajenőn, Tószegen, Tiszasülyün és Törökszentmiklóson, sőt, utóbbiban kettővel is rendelkeznek.

Nem titkoltan elsősorban a temetkezés pénzügyi vonzataira vonatkozó kérdésekkel kerestük meg őket. Kíváncsiak voltunk arra, milyen árakat kínálnak a temetkezési szolgáltatásokért, melyek azok a tényezők, amik befolyásolják az árak alakulását, milyen árkülönbségekről beszélhetünk a különböző temetkezési eljárások kapcsán, valamint azt is megkérdeztük, milyen egyedi kérésekkel, esetleg furcsa kívánságokkal szembesültek a megrendelők részéről.

A Kegyelet Sírkő Optikum képviselője több esetben megerősítette az országos megfigyeléseket és tapasztalatokat. „Sok tételből adódik össze egy temetés lebonyolítása, így nagyon veszélyes ezt keretek közé rakni. Cégünknél egy általunk üzemeltetett temetőben egy átlagos hamvasztásos temetés nagyjából 400-450 ezer körül mozog.” Amennyiben a hamvakat haza akarják vinni, az már 250 ezer forinttól elérhető.

Hozzátette, ez a komplett hamvasztás, nagy átlagot tekintve a kórházi költségek, a szükséges kellékek és a temetőben elvégzendő szertartás árát jelenti. A családnak, amennyiben igényt tart polgári, vagy egyházi búcsúztatásra (a temetkezési vállalkozótól ez független szolgáltatás, ők csak ajánlani tudnak), számolnia kell a sírmegváltás költségével, ami szintén eltérhet a pár tízezer forinttól egészen százezres tételig. „A virágrendelés költsége is változó, a mai világban már ezen is érezhető, hogy spórolni próbálnak az ügyfelek, jogosan.”

A koporsós temetés drágább, hozzávetőlegesen 600 és 650 ezer forint közé tehető, de a sírhely, a virág és a búcsúztatás ára ebben még nincs benne.

A Kegyelet Sírkő Optikum szolnoki irodája

Nyilvánvalóan a Jász-Nagykun-Szolnok megyei temetkezést is megfogta „az óriási infláció, a beszállítók folytonos áremelése, az irádok magas üzemeltetési költsége, az üzemanyagárak és a versenyképes fizetés biztosítása”.

Az általunk megkérdezett Kegyelet Sírkő Optikum elárulta, nagyon nem mindegy, hogy hol temetkezik az ember. Erre egy szemléletes példa lehet a ravatalozó bérlete, ami Szolnokon tudomásuk szerint 80 ezer forint körül van, míg Tószegen alig 8 ezer. Ezen kívül a sírhelyek ára sokkal barátibb a kisebb településeken, kb. 5000-1000 Ft körül váltható 25 évre, míg a nagyobb városokban (és a fővárosban) a százezres nagyságrendet is elérheti. Ez az információ egybecseng az Index 2021-es összefoglalójával.

És mik lehetnek azok a nem mindennapi, szokatlannak ható kérések, amelyet egy temetkezési vállalkozás igyekszik teljesíteni? Volt már vízi temetésük (ennek ára: 280-300 ezer forint), a hamvak Tiszába szórása, valamint egyedi kérelmek alapján az elhunyt személyhez, vagy munkájához kapcsoló személyes tárgyak elhelyezése a sírhelynél.

Végezetül szót kell ejteni arról, hiszen sokan nincsenek tisztában vele, hogy mi történik, ha valaki egész egyszerűen nem rendelkezik akkora tartalékkal és pénzügyi fedezettel, ami által biztosítani tudja a legalapvetőbb költségeket?

Ilyenkor a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény egyik bekezdése alapján az illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete – a halálesetről való tudomásszerzést követő huszonegy napon belül – gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről.

Fontos hozzátenni azonban, azon kívül, ha nincs, vagy nem található temetésre kötelezhető személy, az önkormányzat csak megelőlegezi a költségeket, ami azt jelenti, később a lehetőségekhez képest a költségek megtérítésére kötelezi az érintett, akik részletfizetési, vagy halasztási lehetőséggel élhetnek.

Röviden és tömören: a köztemetés nem jelenti egyúttal azt, hogy az önkormányzat ingyenesen, visszatérítési kötelezettség nélkül elvégzi más/mások helyett az elhunyt eltemettetését.

Képek: kegyelet-temetkezes.hu, Pénzcentrum, Zsolnai Péter

Kapcsolódó cikkek