MSZP-kongresszus: „Szolnokot is fel fogjuk szabadítani”

Megosztás

A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes – fogalmazott a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. A megyeszékhely ellenzéki polgármesterjelöltje, Györfi Mihály szerint fel fogják szabadítani Szolnokot.

Tüttő Kata a tanácskozáson azt mondta, az MSZP-nek van egy nagyon fontos képessége, amely nélkül nem lehet kormányt váltani: meg tud csinálni dolgokat, például egy kampányt, egy megállapodást, egy előválasztást, elvezetni egy települést, ez a párt “alulértékelt szuperképessége”. Szerintük a „narancs is elrohad nemsokára”, mert belülről már erjed régóta.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, a mostani autoriter, szélsőjobboldali kormánnyal szemben szociáldemokrata, szocialista, igazi baloldali politikát akar megmutatni az MSZP. Nem kell ahhoz autoriter rendszer, hogy a rendszerváltás ígéretét beteljesítsék, hogy európai minimálbér, minimálnyugdíj, családi pótlék legyen. Demokratikus körülmények között is képes az ország boldogulni – fogalmazott.

Hozzátette, Budapest most békés, prosperál, a demokrácia fővárosa, valódi emberközpontú politikát valósított meg az ellenzék. Azt mondta, nem szabad bedőlni a szakmaiság álcájába bújtatott fideszes farkasoknak.

Komjáthi Imre társelnök elmondta, pártja összegyűjtött több mint százezer aláírást annak érdekében, hogy az ellenzéki pártok közösen induljanak a választásokon. Szerinte az idei EP-választáson lesz egységes baloldali blokk. De ha meglesz az együttműködés, akkor sem szabad hátradőlni, dolgozni kell tovább.

A fővárosi kerületek (Tóth József a XIII. kerületben kirobbanthatatlan, Horváth Csaba pedig Zugló jelenlegi polgármestere) mellett Györfi Mihály szolnoki alpolgármester is megszólalt: úgy fogalmazott, a Tisza két partja között új hidat fognak építeni, amely felszámolja a gyűlöletet, valamint Szolnokot is fel fogják szabadítani.

MTI-információ

Kép: Mészáros János/MTI

Kapcsolódó cikkek