Elképesztő kálvária – a sofőr durrdefektet kapott a borzalmas törökszentmiklősi elkerülőn, de senki nem akar fizetni

Megosztás

A Szol24-en még decemberben írtunk a rettenetes állapotban levő törökszentmiklósi elkerülő úton történtekről. Több autós is arról számolt be a Facebookon, hogy durrdefektet kaptak a szóban forgó szakaszon. Megkeresésünkre a Közút azt ígérte, beszél a kivitelezővel, valamint felvettük a kapcsolatot az egyik érintettel is, akinek hónapok óta senki nem térítette meg az okozott kárt.

Szolnokról tartott hazafelé az egyik autós december elején, aki a közösségi oldalán osztotta meg a durrdefekt utáni állapotát a guminak. Azt írta, már hét autó állt villogva, defektesen, amikor ő is beleszaladt egy kátyúba.

Mivel a 4-es főút törökszentmiklós elkerülő szakasza kapcsán valóban rengetegen panaszkodtak a Facebookon, több esetben is fotókkal, felvételekkel alátámasztva, levélben kerestük meg a Közútkezelőt.

Ők azt válaszolták, az érintett útszakasz közötti folytatásának munkaterülete, annak üzemeltetése, fenntartása a kivitelező feladata, akiknek jelezték a problémát és az elkövetkező két hétben elvégzik a szükséges beavatkozásokat.

A defektet kapott autóssal ismét felvettük a kapcsolatot, mint kiderült, egyáltalán nincs vége a kálváriájának.

„Személyesen mentem be a Közútkezelőhöz, hivatalos rendőrségi igazolással és a gumiszervíz által kiállított számlával, ami 69 ezer forintról szólt. Ugyanis nekem ennyibe került ez a defekt. A Közútkezelő ki is küldött hozzám egy kárszekértőt, aki megállapította, hogy az igény jogos és nyilvántartásba veszik.”

A bürokratikus magyar tempót ismerve, eddig azt mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben, a fekete leves azonban csak most jön: a férfi hozzátette, hamarosan kapott tőlük egy levelet, hogy ejtik az ügyét, mert az útszakasz nem hozzájuk, hanem a Duna Aszfalthoz tartozik.

„Ezen a héten fel fogom keresni a Duna Aszfalt illetőségét, hogy legyenek szívesek megmondani nekem, hogy most ki a felelős? Legfőképpen ki fizeti ki az én jogos kárigényem?” – tette fel a jogos kérdést a férfi.

Kép: Gábor Kardos/Fb

Kapcsolódó cikkek