A szerdai nap sem telt eseménytelenül a MÁV szolnoki vonalain

Megosztás

Délelőtt a Békéscsaba felé utazóknak gyűlt meg a bajuk egy vonatmeghibásodással, majd gázolt a Tokaj InterCity, jelentős fennakadásokat okozva.

A Keleti pályaudvarról Kolozsvárra, illetve Brassóba tartó, Szolnokról 10:36-kor továbbindult Claudiopolis-Fogaras InterCity (IC 75) mozdonya meghibásodott Tiszatenyőnél. A vonat egy másik mozdonnyal, nagyjából 120-140 perces késéssel folytatta útját.

A Békéscsabáig utazók a következő Békés InterCityvel (IC 742) utazhattak tovább, Tiszatenyőn is megáll – tudtuk meg a Mávinform közleményéből.

Késő délelőtt és délután is akadt bőven probléma, ezúttal egy gázolás miatt.

A Keleti pályaudvarról 11:31-kor – Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenen át – a Nyugati pályaudvarra elindult Tokaj InterCity (IC 564) elgázolt egy embert a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között. A helyszínelés ideje alatt – az egyik vágányon szünetelt a forgalom a Keleti és Kőbánya felső között. Emiatt a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon 15-20, esetenként 20-40 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon járó vonatokra kellett számítani szerda délután.

A torlódások és késések csökkentése érdekében:

A Keletiből Szolnokra 14:15 helyett 14:20-kor induló Z60-as vonat (3316) Sülysápig S60-as vonatként (3416) közlekedett.

A Sülysápról a Keletibe 15:26-kor induló S60-as vonat (3433) nem közlekedett. Az utasok a félórával későbbi S60-as járattal (3443) utazhattak a főváros felé.

A Sülysápról a Keleti pályaudvarra 14:26-kor induló S60-as vonat (3413) nem közlekedett. Az utasok a félórával későbbi, Sülysápról 14:56-kor induló S60-as járatot (3423) vehették igénybe.

A Keleti pályaudvarról Sülysápra 12:20-kor induló S60-as vonat (3454) nem közlekedett.

A Keleti pályaudvarról 11:59-kor – 30 perces késéssel – Sülysápra elindult S60-as vonat (3434) csak Mendéig közlekedett. Onnan az utasai a 12:27-kor továbbinduló S60-as vonattal (3434) utazhattak Sülysápig.

A Sülysápról 12:26-kor a Keleti pályaudvarra induló S60-as vonat (3455) csak Mendétől közlekedett. A helyszínelést 14:10-re fejezték be, utána fokozatosan állt csak helyre az újszászi vonal forgalmi rendje is.

Kapcsolódó cikkek