Tisztázódik a kép a nagykörűi közmunkásokat állítólag fagyban dolgoztató hivatal ügyében

Megosztás

Egy Facebook-poszt okozott kisebb felháborodást és emellett tett fel sok kérdőjelet a szolnoki járásban található Nagykörűn. A bejegyzést író férfi szerint esőben, félig fagyott talajon, erős szélben és hidegben történt a tűzifa gyűjtése és rakodása a hivatal utasítására, ráadásul állítása szerint mindezt a munkát női közmunkásokkal végeztették.

Január 22-én írtunk a feltételezett esetről, majd emailben kerestük meg Nagykörű polgármesterét, Túri Tibort, aki rendkívül részletesen válaszolt azon kérdéseinkre, hogy valóban történt-e ilyen eset, illetve szeretné-e megerősíteni, vagy cáfolni az olvasottakat.

„A közfoglalkoztatási programban résztvevő alkalmazottak kis része adminisztratív, vagy takarítói feladatokat lát el az Önkormányzatnál, vagy szerződött intézményénél, számukra a munkavégzés helyszíne beltér” – szögezte le.

A mezőgazdasági földút és árokrendszer kinézete a cserjézést követően.

Elárulta, a tűzifa gyűjtés helyszíne a település közigazgatási határán belül, mezőgazdasági földúton történik. A gyűjtést több napja 3 férfi alkalmazott, (1 fő közfoglalkoztatott, 2 fő Mt-s jogviszonyú alkalmazott), illetve 4-6 női közfoglalkoztatott végzi, ezen idő alatt 150 méter hosszan cserjézték ki a területet.

„Az elmúlt hét időjárására az enyhe éjszakai, hajnali fagy (-1 …-3 °C) és a fagypont feletti nappali hőmérséklet (0 …+3 °C) jellemző. A mellékelt fényképeken látszik, hogy a munkavégzés helyszíne két oldalról növényzettel védett, így, ha van is valamennyi légmozgás, szél, az nem zavaró mértékű, nem a poszt által jellemzett „erős” minősítésű. Tél van, január, az elmúlt évekre jellemző enyhe időjárással. Amikor eső nehezítené a munkát, akkor nem történik munkavégzés, a munkatársak épp ezt szokták nehezményezni, hogy esős napokon szabadnap/szabadság van kiadva.”

Aprítékoláshoz előkészített gally rakatok, a női közfoglalkoztatottak ezen gallyak rakatképzését
végzik

Túri Tibor polgármester a napi menetrendet is részletezte: a közfoglalkoztatottak nagyjából 8 óra körül érnek ki, délben ebédelnek, délután egy órakor pedig folytatják a munkát egészen fél négyig. A munkavégzéshez szükséges kesztyűt, meleg teát, kávét az önkormányzat biztosítja.

Válaszában végül kitért a település éves tűzifa gyűjtési protokolljára. Minden évben nagyságrendileg 40 m3 rönkárút gyűjtenek, kiegészítve a támogatott 160 m3 szociális tűzifát.

Ez a mennyiség a szociális bizottság által elbírált kérelmek alapján a nagykörűi családoknak lesz szétosztva. „A település lakosai a portákon, kertekben lemetszett gallyakat az önkormányzat területére hozzák be, részben ennek aprítékolásából, részben a fent említett tűzifa gyűjtésből származó aprítékkal tudjuk a települési intézmények fűtését megvalósítani.”

Kép: egererdo.hu

Kapcsolódó cikkek