Bige László nem megy feltett kézzel a vágóhídra – mégsem zár be a Nitrogénművek

Megosztás

Mondhatnánk azt is, Hegedüs Zsuzsai magasságokba érkezett Bige László milliárdos, a pétfürdői Nitrogénművek tulajdonosa, aki fél nappal azután, hogy közölte a sajtóval, leállítják Magyarország legrégebb óta működő vegyipari vállalatában a gyártást, az RTL-nek nem sokkal később már úgy nyilatkozott, a termelést nem szüntetik meg véglegesen és nem mennek feltett kézzel a vágóhídra.

November 14-én, azaz tegnap a Szol24 is beszámolt róla, hogy a Bige az Agrárszektornak azt mondta, a tervezett egy hónap helyett határozatlan időre állnak le, sőt, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét. Majd eltelt pár óra és drasztikus fordulat állt be.

„Meggondoltuk és nem fogjuk a termelését véglegesen megszűntetni a Nitrogénműveknek, hanem küzdeni fogunk érte. El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon, amihez nekünk lehetőségünk van. Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra és nem hagyjuk magunkat” – ezt már az RTL-nek mondta a 9. legértékesebb magyar kézben lévő cég tulajdonosa.

A Nitrogénműveknek egy visszamenőleges hatályú adó kivetése tett be igazán, amely a tulajdonos szerint olyan gazdasági környezetet teremt, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban. Emellett valószínűleg az sem segít, hogy Bige valóban nem a NER része, azon kevés milliárdosok közé tartozik, aki kifejezetten rossz viszonyt ápol a jelenlegi hatalommal.

Nem történik izgalmas esemény Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozás nélkül: a Szolnokon található Bige Holding Kft. telephelyére 2018 és 2020 között tizenhét alkalommal vonult ki a rendőrség, tehát a cégcsoport kálváriája koránt sem idén kezdődött. Elmondásuk szerint olyan adatokat és dokumentumokat kértek tőlük, amik egyébként máshol is elérhetőek lennének.

A nagyszabású, mintegy háromszáz rendőr részvétel zajló razzia során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást.

Az Átlátszó később kiderítette, hogy az ellenőrzés törvénytelen volt, ugyanis a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak 2017-ben, 2018-ban és 2019. június elején is szerződése volt a szolnoki műtrágyagyárral tűzátjelzés fogadására, tehát egyrészt pénzt kaptak a Nitrogénművektől, másrészt ellenőrizték azt, sőt, saját hatáskörben hatósági eljárást indítottak. Ez nem más, mint összeférhetetlenség.

Az Alföld szervetlen vegyipari központjának megteremtése érdekében hozták létre állami vállalatként a Tiszamenti Vegyiműveket, amely kezdetben kénsavval foglalkozott, majd lett műtrágyagyár, szervetlenpigment-üzem, mosószerüzem és kriolitüzem. A privatizáció során a vállalat részvénytársasággá alakult át, a Bige 1997-ben szerezte meg, 2004 óta pedig a Bige Holding Kft. működteti a műtrágyagyárat.

Száz szónak is egy a vége, mégis miről szól ez az egész, kesze-kusza történet?

„Ez kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének” – Bige László szerint erről.

Képek: Pénzcentrum, Index

Kapcsolódó cikkek