Egy romos házikóval tett csodát egy fiatal pár Jászfényszarun

Megosztás

A kacsalábon forgó villa nem volt opció és igény sem, egy fiatal pár, Menczel Krisztina és Szilágyi János egy rettenetes állapotban levő jászfényszarui, paraszti jellegű házikót vett magának, hogy abból lélegzetelállító módon varázsoljon álomotthont. A 24.hu a Sokszínű Vidék rovatának keretén belül írt a példamutató felújításról.

Családi összefogással, saját kezűleg valósították meg az építkezést. Elmondásuk szerint egy ideje keresgéltek telket a környező településeken, de végül a városukban, Jászfényszarun találták meg az első ránézésre meglepő számításaikat. A ház így nézett ki kezdetekben:

Majd elkezdődött a kemény munka, alapozás, falazás, burkolás, tetőszerkezet készítése, gáz, víz, áram bevezettetése. A pár már az első alkalommal látta a benne rejlő lehetőséget, a tervük pedig az volt, hogy a parasztházakra jellemző stílusban újítják fel a lehető legkorszerűbb módon.

„A ház berendezése elsőre nehéznek tűnt, de mivel volt egy alap elképzelés mégis könnyedén ment. A zöld szín dominál, a ház legtöbb helyiségében megjelenik az antik dióval, ezt kellett harmóniába hozni, a régit az újjal ötvözni. A tisztaszoba még alakítás alatt van, ott népművészeti tányérok láthatók, a ház többi részén pedig iparművészeti. Jelenleg 130 darab foglal helyet a falon. Nekem a gyerekszoba és a konyha a kedvenc részem, Janinak pedig a tisztaszoba és a folyosó” – árulta el a 24.hu-nak Krisztina.

Valóban, a következő képeken már rá sem ismerni, hogy a felújítás előtt milyen állapotok uralkodtak:

„Nekem szempont volt a nagy porta és szerettünk volna egy diófát is, ami jellemző a parasztházakra. (…) A munkálatokat párom, Jani, valamint ács édesapja végezték” – tette hozzá. A pár 2,5 éves kisfiukat neveli a közös házban, most már csak az udvar és a kerítés áll rendezés alatt.

Képek: Menczel Krisztina

Kapcsolódó cikkek