Kiemelték a Balatonból az egyetlen beazonosított Messerschmitt Me-109-es vadászrepülő maradványait, aminek túrkevei pilótája volt

Megosztás

Beregszászi Sándor 21 éves korában halt hősi halált, miután repülőgépével a Balatonba zuhant.Beregszászi Messerschmitt Me-109-es típusú gépének roncsát 2020-ban fedezték fel, ma pedig utolsó darabját is kiemelték a Balatonból. A roncsot 4-5 méteres vízmélységből, 80-150 centiméteres iszaprétegből hozták felszínre a búvárok.

A művelet hadtörténeti jelentőségét egyébként az adta, hogy habár ebből a típusú vadászrepülőből 360 darabot gyártottak Magyarországon, Beregszászié az egyetlen, melyet be tudtak azonosítani a kutatók. A Messerschmitteket német-magyar államközi szerződés által biztosított német licensz alapján gyártotta 1941 után a Győri Vagon- és Gépgyár – írta a 444.hu.

A túrkevei születésű Beregszászi szakaszvezető 1944. július 2-án indult harcba, miután a szövetséges erők légitámadást indítottak Magyarország ellen. A több mint 300 vadászrepülővel megtámogatott 600 amerikai bombázó ellen 18 magyar- és 30 német vadászrepülő sorakozott fel. Beregszászi valószínűleg Enying magasságában harcolt az amerikaiak ellen, majd Veszprém irányába repült, azonban sérült gépe lezuhant a Balaton felett.

Felvetődik a kérdés, hogy ekkora túlerővel szemben mégis miben bíztak a magyar katonák. Erre Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is kitért a kiemelés utáni beszédében. Szerinte egyszerű a válasz: a honvédeknek minden megsemmisített szövetségi repülőgép több tonna le nem dobott bombát, vagyis hazájuk, a magyar emberek védelmét jelentette.

A balatonakarattyai eseményen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Kontrát Károly belügyi államtitkár is részt vett. A politikusok a tó közepén az egyik roncsdarab kiemelését is megtekinthették.

Az egész művelethez a szolnoki Magó Károly roncskutató is segédkezett.

Mint azt Sallai R. Benedek túrkevei polgármestertől megtudtuk, az események eleje óta figyelemmel kísérték a történéseket, sőt a túrkevei katonai magánmúzeum képviselői az önkormányzat képviseletében vettek részt a kiemeléskor.

Forrás: 444.hu

Fotó: Molnár Kristóf/444

Kapcsolódó cikkek