Újabb testvértelepüléssel ápolhat kapcsolatot Kunszentmárton

Megosztás

Immár Magyarcsernye (Nova Crnja) község is testvértelepülése lett Kunszentmártonnak, közölte Wenner-Várkonyi Attila, a város polgármestere. A napokban ünnepélyes keretek között írták alá Magyarcsernye községgel (Nova Crnja)a testvértelepülési megállapodást.

Magyarcsernye község (Nova Crnja) egy hat faluból álló közigazgatási egység Szerbiában (Vajdaság, Közép-bánáti körzet).
A hat faluból négy szerb nemzetiségűek által lakott (Srpska Crnja – Szerbcsernye, Aleksandrovo – Bozitópuszta, Radojevo – Klári, Vojvoda Stepa – Leónamajor), míg két településen (Magyarcsernye – Nova Crnja, Tóba – Toba) inkább magyar nemzetiségűek élnek.

A polgármester azt is közölte, hogy a megállapodással egyrészt erősítik a szerb-magyar kapcsolatot, Magyarcsernye és Tóba faluval pedig a magyar testvéri barátságot ápolják.

Hozzátette, az anyaországon kívül a Kárpát-medencén belül mindenhonnan van magyar testvértelepülésük:

  1. Csíkszentmárton (Románia)
  2. Tiszaújlaki kistérség, melynek része Verbőc-Feketepatak (Ukrajna)
  3. Nádszeg (Szlovákia)
  4. Magyarcsernye község (Szerbia)

A megállapodást Magyarcsernye részéről Vladimir Brakus elnök írta alá, aki gyakorlatilag a polgármester funkcióját látja el a hat faluban. Az aláírásnál jelen volt Tóth László is, Magyarcsernye tanácsának elnöke.

A polgármestertől megtudhattuk, hogy a kapcsolat létrejöttében nagy érdeme volt a Kunszenten élő Jokity Zitának, aki nagy szeretettel viseltetik szülőföldje iránt.

Forrás: Wenner-Várkonyi Attila Facebook

Kapcsolódó cikkek