Ajándékozás révén bővíthette recski táborát Túrkeve

Megosztás

Elterjedt Túrkevén, hogy a város elajándékozta a récski táborát. A polgármester cáfolta ezt: nemhogy elajándákozták, de ők kaptak területet ajándékba.

“Valaki ajándékba ad egy területet a városnak, de már úgy terjed a Facebookon, hogy elajándékoztuk a recski tábort. Fel nem foghatom, hogy az idióta butaságok mitől szárnyalnak ilyen sebességgel, de már több helyről visszahallottam: elajándékoztuk a recski tábort.”

Ezt írta közösségi oldalán Sallai R. Benedek. A túrkevei polgármester hozzátette: “Nem, pont az ellenkezője történt.”

Mint írta, a a recski tábor mögötti rész soha nem volt Túrkevéé. A Tarna patakhoz sem tudtak szabályosan lemenni, az ott egy magánterület. A polgármesteri hivatalban a városvezető kollégái jó sokat fáradoztak azzal, hogy lehetne azt a területet megvásárolni, de sehogy nem lehetett, mert az önkormányzat nem szerezhet így termőföld tulajdont, márpedig az annak minősül, hiszen erdő.

Látva az elszántságukat, a kollégák fáradozásait, úgy alakult, hogy egy magánszemély megvásárolta az ingatlant, és „ingyen és bérmentve“ az önkormányzatnak ajándékozta. Arról volt zárt ülés az ajándékozó kérésére, hogy elfogadja-e a képvisel-testület ezt az ajándékot. Elfogadta.

Elfogadták.

A fotón vörössel a táborhely, sárgával az ajándékba kapott terület látható.

“Tehát nem ajándékoztunk el semmit, elfogadtunk ajándékot” – erősítette meg a polgármester.

Kapcsolódó cikkek