Nehéz lesz ellenállni a cserkeszőlői fürdő óriási kedvezményének

Megosztás

Hosszabb ideig érvényes az akció és hetente többször is igénybe vehető, alig több, mint fele áron juthatunk belépőjegyhez. Cserkeszőlő igyekszik megfogni a vendégeket.

A cserkeszőlői fürdő már heti háromszor ad 40 százalékos kedvezményt a belépők árából, és az akció érvényességét is meghosszabbították. Még a nyár közepén hirdetett akciót a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ, amit nemcsak meghosszabbítottak, de ki is bővítettek – írja a termalonline.hu.

Eddig keddenként és csütörtökönként azok a vendégek, akik előző napi karszalaggal rendelkeztek és azt a karjukon sértetlenül viselték, másnap 40 százalékos árengedménnyel vásárolhattak felnőtt és kedvezményes napi belépőt.

Így a főszezoni belépőjegy a 3990 forintos teljes ár helyett 2394 forintba került. A kedvezményes diák és nyugdíjas napijegy pedig 3190 forint helyett csak 1914 forint volt.

Ezentúl nem csak kedden és csütörtökön, hanem szombaton is 40 százalékos kedvezményt kap, aki fel tudja mutatni előző napi karszalagját.

Eredetileg augusztus 31-ig tartott volna az akció, de a fürdő mostani módosítása szerint visszavonásig lesz érvényes.

Kapcsolódó cikkek