Citromsavgyár: itt jövő év elején próbaüzemnek kellene lennie

Megosztás

A Luca székeként épül a szolnoki kínai citromsavgyár. A gyár évtizedes terv és ígéret, aztán egyszer csak végre elkezdődött az építése 2019-ben. Átadását viszont nem tudni, mikorra tervezték, ugyanis a gyárnál lévő táblán ezt a dátumot gondosan lefestették. Nyilván nem véletlenül, hiszen több időpont is napvilágot látott már…

Szépen fellobogózták a múlt heti kínai küldöttség látogatására a szolnoki citromsavgyár bejáratánál lévő zászlórudakat. Kínai küldöttség járt ugyanis Szolnokon, Bengbu testvérvárosból érkeztek megtekinteni, hol is tart már végre a hőn óhajtott beruházás.

Az eseményről szóló tudósítások megemlítették, hogy a tervek szerint jövő év elején indulhat a próbaüzem. Legalábbis Szalay Ferenc polgármester ebben reménykedik.

Nos, mi is kilátogattunk vasárnap az épülő gyárhoz, ahol pihenőnapon is szorgos vendégmunkáskezek dolgoztak az építkezésen.

Hogy aztán a gyárban valóban jövő év elején indul-e próbaüzem, a képek alapján döntse el mindenki a maga belátása szerint, mindenesetre úgy tűnik, itt alaposan bele kell húzni, ha ezt a vágyat be akarják teljesíteni. Van rá fél év.

A közelben is van egy kukoricafeldolgozó, Tiszapüspökiben, azt már meg kellett segíteni, mert veszteséges.

A befejezés is csak várható, de dátuma ismeretlen
Ezek az épületek évek óta állnak, lassan felújításra szorulnak
Konténerből sincs hiány
Ez egy hatalmas csarnok – lesz majd
Hatalmas alkatrészek és berendezések várnak beszerelésre a kerítés mellett
Itt dolgoztak még vasárnap is
Itt is lesz még mit szerelni
Nem látszik a munka vége
A leendő gyár területe óriási, nincs olyan hely, ahol ne folyna valami építkezés
Ezek a szerkezetek messzire ellátszanak, csak a muka vége látszódna már

Kapcsolódó cikkek