Meglátogatta a legszebb kerteket a berényi polgármester

Megosztás

A jászberényi önkormányzat idén második alkalommal hirdette meg „Virágos Jászberény” pályázati felhívását. A város honlapján, valamint a Jászkürt újságban is közzétett felhívás alapján, a kertekről készített fényképekre a város lakói szavazhattak. A rendelkezésre álló határidőig 1324 lakos tette le voksát az általa legszebbnek ítélt kertre.

Minap délelőtt a város főkertészével együtt látogatta meg Budai Lóránt a “legvirágosabb kiskert” és a “legvirágosabb balkon” kategória dobogósait: Sisáné Gergi Katalint (1) és Bódi Gyulánét (3), valamint Gémesiné Rimóczi Évát (1) és Csertáné Tóth Adriennt (2), akiknek személyesen adott át egy-egy értékes ajándékutalványt, valamint az első helyezettnek egy gyönyörű, kézzel készített kerámiatáblát.

A “legvirágosabb kiskert” kategória második helyezettje Dobó Erzsébet lett, aki sajnos nem tartózkodott otthon, így nyereményét később, személyesen tudja átvenni.

A polgármester megköszönte az invitálást, a kedves fogadtatást és azt, hogy neki is megmutatták meseszép kertjeiket a nyertesek.

Budai Lóránt kijelentette, az akciót jövőre folytatják.

Forrás és fotó: Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek