Elképesztő mennyiségű hulladékot szedtek ki a Tisza-tóból

Megosztás

Hat és fél tonnát is elérte a hulladék mennyisége, ráadásul az egészből még versenyt is csináltak. A győzteseken kívül mi, látogatók jártunk ezzel a legjobban.

A 12 PET-hajós csapat 200 részvevője naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről. A IV. Tisza-tavi PET Kupát tapasztalt csapat, a DHL Clean Up Hungary nyerte, a Tisza-Hőse kitüntető címet ezúttal a Zábrák vehették át.

Az első, 2013-ban megrendezett PET Kupa óta ez volt a tizennyolcadik hulladékgyűjtő verseny, amit az ötletgazda Természetfilm.hu Egyesület szervezett. A hagyományos felső-tiszai versenyek után öt évvel ezelőtt a Tisza-tóra terjesztették ki környezetvédelmi munkájukat a szervezők, négy évvel ezelőtt kezdték meg a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal látogattak el a Marosra.

A Tisza-tó térsége az elmúlt években fontos központja lett a folyótisztító, környezetvédő programoknak. A nyári versenyeken túl egész évben szerveznek hosszabb-rövidebb hulladékgyűjtő akciókat, ezért az idén bizakodók voltak a szervezők, kevesebb hulladékot remélve. A háborús helyzet azonban nem kedvez a határon túli, hiányos hulladék-infrastruktúra megoldásának, a többségében Ukrajnából érkező hulladékot az idén is hozta az áradó Tisza, így a tavon kevés korábban kitakarított terület maradt tisztán. A IV. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői óriási erőbedobással, a hőség és a szúnyogok ellenére erőn felüli szorgalommal tisztították a tavat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szervezők becslései szerint a csaknem 1500 zsáknyi összegyűjtött hulladék legalább 6,5 tonna szennyeződés eltávolítását jelentette. Csak az utolsó pillanatban dőlt el a verseny, a további részletekről az aquamagazin.hu számolt be.

Mennyire jó lenne, ha ez a hulladék bele sem kerülne a tóba és környékére.

Kapcsolódó cikkek