Egy egyszerű kérdéstől is zavarba jött a szolnoki polgármester és helyettese is

Megosztás

Meglepődött azon, hogy elmondhatja napirend előtti kérdését Mickolczi László. A volt alpolgármester, a Momentum önkormányzati képviselője a legutóbbi közgyűlésen szólalt fel. A kérdés zavart okozott a NER rendszerében.

Napirend előtti kérdésében azt vetette fel Miskolczi László momentumos képviselő a szolnoki közgyűlésben, hogy a Vegyiművek lakótelepen és környékén régóta fennálló problémák megoldása érdekében mit kívánnak, illetve mit lehetne tenni annak érdekében, hogy azok megoldódjanak? A lakótelep és környéke a képviselő elmondása szerint pusztuló, az előtt lévő gyalogátkelő helyen nem ég a sárgán villogó figyelmeztető lámpa. Ez azért is sajnálatos, mert ezen a gyalogátkelőhelyen több baleset is volt már, sőt emlékei szerint halálos gázolás is történt ott. A buszvárók állapota is rossz. 

Szalay Ferenc fideszes polgármester válasza előtt magyarázkodni volt kénytelen. Mint mondta, a képviselő szerinte írásban nem fejtette ki részletesen kérdését, amiért nem tudtak készülni a válasszal. Úgy viszont, hogy nincs bőven kifejtve a kérdés, szerinte nem is lehetne feltenni, de ezen figyelmetlenségből átsiklottak, így történhetett, hogy Miskolczi László  kérdésével szóhoz juthatott. 

Miskolczi László lényegében olyan egyszerűt kérdezett, hogy mennyi 2X2. A fideszesek pedig saccoltak…

Azaz kénytelen volt válaszolni Szalay. Szokásához híven azzal kezdte válaszát, ami szerinte fejlődést hozott a környéken. Szerinte nincs elfelejtve ez a térség. 

Hozzászólt az egyszerűnek tűnő kérdéshez Fejér Andor alpolgármester is.

Szokásához hűen, ha egy ellenzéki kérdez, korholóan mondta, ha tudják, hogy mire kell válaszolni, akkor jobban fel tudnak készülni a válaszra.

Miskolczi László erre megjegyezte, valóban, egyszerűen fogalmazta meg kérdését, de úgy gondolta, a városüzemeltetésért felelős alpolgármester tisztában van a város ezen részének problémáival. Szóvá tette, nem kapott választ arra (ahogy másra sem), hogy miért nem működik a sárga lámpa a gyalogátkelőhelyen, de ezt a felvetést mind Szalay, mint Fejér elengedte a füle mellett.

A momentumos politikus közösségi oldalán meg is jegyezte, hogy miféle semmitmondó válaszokkal feleltek kérdésére.

Mint írta, “Szalay Ferenc sajnos már nem először kerülte ki a kérdésre intézett érdemi válaszadást. Mondott mindent is, csak pont a feltett kérdésemre nem kaptam  választ.”

Majd nagyon kemény szavakkal illette Fejér Andort.

Fejér Andort láthatóan érzékenyen érintette a kérdés, nem esett neki jól

Idézzük: “A másik hozzászóló a már a városban is a bunkó viselkedéséről elhíresült Fejér Andor, a Fidesz kedvenc alpolgármestere volt, akinél véleményem szerint hisztis, kioktató viselkedése mellett komoly szövegértelmezési problémák is voltak. Természetesen tőle sem kaptam érdemi választ a feltett kérdésemre. Úgy gondolom, hogy Fejér Andornak, mint a városüzemeltetésért felelős alpolgármesternek, még hogyha egyszerűen is teszik fel neki a kérdést a városrészben lévő üzemeltetést érintő problémákkal, akkor is illene tisztában lennie. Sajnos véleményem szerint ebből is látszik, hogy lövésük sincsen valójában, milyen problémákkal szembesülnek nap mint nap a Vegyin élő emberek.”

Mindazonáltal megjegyezhetjük, hogy a figyelmeztető sárga továbbra sem működik a zebránál.

Nyitókép: Ennek a veszélyre figyelmeztető lámpának kellene sárgán villognia, de valamiért ez nem megy neki

Kapcsolódó cikkek