Zúzott kővel dobálta a 31-es úton közlekedő autókat három tinédzser Jászjákóhalmán

Megosztás

A Jászberényi Járásbíróságon a napokban jogerősen lezárult annak a két 16 és egy 18 éves büntetlen előéletű jászsági fiatalembernek a büntetőügye, akik 2022. február 9-én este negyed hét körül, a helyi parkban talált zúzott kövekkel dobáltak meg négy, a 31-es számú főúton közlekedő személygépkocsit Jászjákóhalmán.

Az első autóban, aminek a „kavicszáporban” a szélvédője és a jobb első ablaka is megsérült, egy nő és három kisgyermek utazott. Az ezt követő autókat – melyekben kizárólag egy-egy férfi sofőr ült – a sárvédőjén, a jobb első ajtaján, a jobb első ablakán, illetőleg a szélvédőjén érte „találat”. A vádlottak a négy járműben összesen csaknem 680 ezer forint kárt okoztak, emellett közvetlenül veszélyeztették a közlekedés biztonságát, és az abban részt vevők életét, illetőleg testi épségét.

Az ügyben 2023. január 13-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság három előkészítő ülést tartott, és az utolsón, május 16-án ítéletet hozott. A vádlottakat – akik valamennyien a váddal egyezően beismerték a bűncselekmények elkövetését és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról – társtettesként elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűntettben és 4 rendbeli társtettesként elkövetett rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, amiért kettejüket fejenként 80, illetőleg 120 óra közérdekű munkára ítélte, míg a harmadik társukat 1 évre próbára bocsátotta.

Az eltérés oka az volt, hogy a 120 óra közérdekű munka büntetéssel sújtott vádlottnak jelen eljárásban egy korábbi tettéért is felelnie kellett – ő volt ugyanis, aki 2020. októberében megrongálta a helyi piac fedett árusító helyeinek ereszcsatornáit -, a próbára bocsátott vádlottal szemben pedig személyi körülményei miatt alkalmazott enyhébb jogkövetkezményt a bíróság.

Az ítéletet az ügyészség, a vádlottak és a vádlottak védői is tudomásul vették, így az a kihirdetése napján, első fokon jogerőre emelkedett, közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Kapcsolódó cikkek