DK: még szigorúbb feltételek kellenek gyárak építésénél

Megosztás

Nem lazítani kell, hanem még szigorúbb feltételekre van szükség gyárak építésénél, legyen szó akkumulátorgyárról, vegyi üzemről, vagy hadi üzemről – mondta Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, környezetvédelmi, klímaügyi és innovációs árnyékminisztere szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz elvette az önkormányzatoktól és a helyi lakóktól a lehetőséget arra, hogy maguk döntsenek környezetükről, jövőjükről.

Oláh Lajos sérelmezte, hogy a kormány az iváncsai és a debreceni akkumulátorgyárat is kivonja a területfejlesztési terv hatálya alól, arra hivatkozva, hogy ezek a területek nem lakottak. Így a mostaninál még kevesebb feltételnek kell megfelelniük a beruházásoknak, és még könnyebben megépíthetik azokat, akár a helyiek és az önkormányzat akarata ellenére is – jelezte.

Ezért a DK parlamenti frakciója határozati javaslatot terjeszt be az Országgyűlésben a lakók védelme érdekében és azért, hogy visszaadják a döntési kompetenciákat az önkormányzatoknak és a helyieknek környezetükről, jövőjükről – fogalmazott.

A DK szerint azonnal vissza kell adni az önkormányzatoknak az építési hatósági jogköröket és törvénymódosítással kell tiltani, hogy a kormány “kénye-kedve szerint” elvehessen területeket az önkormányzatoktól “különleges gazdasági övezet” alakítása címen.

Nem szabad megengedni azt sem, hogy a kormány bármilyen beruházást az önkormányzat, illetve a lakosság beleegyezése nélkül kivonhasson a területrendezési tervek hatálya alól – mondta.

A DK gyárak létesítésénél – a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknál is – kötelezővé tenné a környezeti hatástanulmány elkészítését, amelynek kötelező eleme lenne a társadalmi hatásvizsgálat. Emellett vizsgálnák, hogy milyen típusú és méretű beruházásoknál legyen kötelező népszavazás kiírása – sorolta elképzeléseiket.

Hozzátette: speciális szabályok megalkotása szükséges a termőföld védelme érdekében olyan beruházásoknál, amelyek a termőterület csökkenésével járnának.

A sajtótájékoztatón Oláh Lajos arról is beszélt, hogy Gödön, ahol szintén akkumulátorgyár működik, “már kimutatták a mérgező anyagokat az ivóvízben, a szén-dioxid mennyisége pedig négyszeresére nőtt a levegőben”. A kormány azonban “még csak tudomást sem vesz erről” – mondta.

Szolnokon a napokban megtartott önkormányzati közgyűlésen vetődött fel akkumulátorgyár létesítésének eshetősége. Az ellenzék szerint ugyanis bizonyos jelekből erre lehetett következtetni. Ennek érdekében a DK-ás Füle István frakcióvezető arra tett indítványt, hogy a polgármester ne tárgyalhasson akkugyár ügyében. Másfél órás, személyeskedést sem kerülő vita után végül nem fogadták el ezt a javaslatot.

Képünk illusztráció.

Kapcsolódó cikkek