Közel 80 ezren tüntettek a tanárok béremeléséért – csak épp Portugáliában

Megosztás

Tízezrek vonultak utcára szombaton Lisszabonban, hogy jobb munkakörülményeket követeljenek a pedagógusoknak.

Mintegy 80 ezer ember vonult az utcákra szombaton a portugál fővárosban, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljen a pedagógusoknak – írja a 444.hu.

A lap tudósítása szerint a portugál pedagógusok szakszervezete azt akarja elérni, hogy a kormány legalább 120 eurós (mintegy 46 ezer forintos) fizetésemelést adjon a tanároknak és más iskolai dolgozóknak. Korábban a portugál vezetés azt ígérte, hogy 52 euróval emeli a havi fizetését minden olyan állami alkalmazottnak, aki 2600 euró (1 millió forint) alatt keres.

A tanárok arra panaszkodnak, hogy ők a legalacsonyabb fizetésű állami alkalmazottak és a mostani magas infláció nyomán még tovább romlott a helyzetük. A legalacsonyabb bérű pedagógusok havonta nagyjából 1100 eurót (mintegy 430 ezer forintot) kapnak és a legmagasabb bértáblába tartozók fizetése is 2000 euró (780 ezer forint) alatt marad Portugáliában.

A pedagógusok tavaly december elejétől sztrájkokat is tartottak az ország több pontján, az akciók idején számos iskola zárva maradt.

Kapcsolódó cikkek