Fülest kaptak a rendőrök, drogkereskedők látták a kárát

Megosztás

Több hónapnyi felderítés után kapcsoltak le a nagykőrösi nyomozók két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit. A „zöld” és a „fehér” rendszeresen cserélt gazdát.

Idén májusban kaptak információt a nagykőrösi rendőrök, hogy a településen drogkereskedelemmel foglalatoskodik egy 31 éves férfi. Feltérképezték a célszemély környezetét, kapcsolatrendszerét, az eredeti információt több hónap alatt tudták olyan szinten lejárni, hogy az összegyűjtött bizonyítékok elegendőnek bizonyultak a gyanú megalapozásához. A helyi férfit december 15-én késő este, 39 éves beszállítóját néhány órával később fogták el, majd kihallgató helyiségbe kerültek ügyfeleik is.

Sz. Tivadar és K. András kábítószer-kereskedelem bűntettével, vevőik kábítószer birtoklása vétségével gyanúsíthatók.

K. András egy másik megyéből szerezte be az anyagot, Sz. Tivadar tőle vásárolta a „zöld” és a „fehér” drogot, majd adta tovább ismerőseinek. A zöld növényi törmelék és a fehér por 2.800-3.500 forintért cserélt gazdát pakkonként, azaz grammonként. A szakértő a zöldből THC-t, a fehérből amfetamint mutatott ki.

A két férfi tartózkodási helyén tartott kutatás alkalmával összesen közel 40 gramm marihuánát, valamint 19 gramm fehér port, digitális mérlegeket, őrlőket és több százezer forintot foglaltak le. Ráadásul Sz. Tivadar kabátzsebéből további 4 gramm fű is előkerült.

Az azóta letartóztatott Sz. Tivadar és K. András ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Kapcsolódó cikkek