Éppen zálogba adta volna a mezőtúri tolvaj az aranyat, amikor lebukott

Megosztás

A Mezőtúri Járási Ügyészség lopás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat azzal az 55 éves mezőtúri nővel szemben, aki idén tavasszal, Mezőtúron, egy szórakozóhely előtt egy férfitől ellopta az aranyláncát, majd a helyi Vadászházba is bement lopni.

A vádirat szerint az 55 éves nő május 7. napjáról május 8. napjára virradó éjjel, Mezőtúron odament egy, a barátaival szórakozó férfihez, aki éppen kiment egy helyi zenés, táncos szórakozóhely előtti térre, és leült egy padra.

A nő odaült a férfi mellé a padra, simogatta, szóval tartotta, próbált közvetlenül a férfi közvetlen testi közelségébe kerülni és kijátszva a férfi ittassága miatti figyelmetlenségét, kikapcsolta a nyakából a 250.000 forint értékű aranyláncát, majd hazavitte, és azt az otthonában tartotta, hogy azt később értékesítse.

A nő ezt követően július 31-én 11 óra és 12 óra közötti időben a Mezőtúron lévő Vadászházba osont be, és onnan az ott megszálló, de éppen ott nem tartózkodó két férfitől 40.500 forint értékben használati tárgyakat, ruhaneműt lopott el.

Az aranyláncot a nyomozó hatóság lefoglalta, és a férfinek visszaadta.

Az ügyészség a vagyon elleni bűncselekmények miatt már többször is büntetett nővel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, valamint az okozott kár megfizetését indítványozta a vádiratában.

Az ügyben a Mezőtúri Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Ocsovai Ágnes
főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábban ezt a tájékoztatást adta.

Kapcsolódó cikkek