Tanárok és diákok demonstráltak Szolnokon kedden este

Megosztás

A budapesti Kölcsey Gimnáziumból kirúgott tanárok apropóján Szolnokon is demonstrációt tartottak a Széchenyi István Gimnázium, a Varga Katalin Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusai, diákok, szülők és az oktatás jövőjéért aggódó civilek. A kedden este fél 7-re meghirdetett eseményre közel 300-an gyűltek össze.

A közös gyertyagyújtást és a pedagógus tüntetések himnuszává vált Mi vagyunk a Grund című dal eléneklését követően a Kossuth tér színpadára lépett egy fiatal pedagógus, aki felolvasta a közösen megfogalmazott, Kállai Máriának címzett nyílt levelet. Arra kérik a politikust, hogy országgyűlési képviselői jogával élve kezdeményezzen törvénymódosítási javaslatot, hogy a sztrájk újra alapjog és hatékony nyomásgyakorlási eszköz legyen a pedagógus munkavállalók számára is. Egyúttal emlékeztetik arra is, hogy politikai pályafutása előtt ő maga is hosszú évekig dolgozott tanárként.

Mi, pedagógusok, szeretnénk, ha a közoktatás jobbítása érdekében törvényes akciókat szervezhetnénk. Képviselő asszony morális tisztességében bízva kérjük, tegye meg, amire joga és a választópolgároktól felhatalmazása van: indítványozza a sztrájktörvény módosítását, hiszen a SZTRÁJK ALAPJOG.

-zárta beszédét az esemény szónoka.

Mindenki hozott magával gyertyát, vagy mécsest

Az esemény leginkább egy csendes, tábortüzes megemlékezésre hasonlított, de hozzá kell tenni, hogy az utóbbi években egyik társadalmi ügy sem szólított ennyi embert Szolnok utcáira. A leginkább diákokból álló tömeg a fél órás szolidaritási akciót követően elhagyta a helyszínt.

Október 5-én van a pedagógusok világnapja, ebből az alkalomból ma reggeltől a fővárosban egész napos tüntetésre lehet számítani. A szimpatizánsok élőlánccal, pedagógussztrájkkal és hídfoglalással állnak ki a tanárokért és a magyar közoktatásért.

Kapcsolódó cikkek