Pedig győztesnek érezhették magukat: a kormány a napelemre sikerrel pályázókkal is kegyetlenül kiszúrt

Megosztás

Hol van már a tavalyi hó, amikor 100%-os támogatást ígért a kormány és ennek megfelelően pályázott mindenki. Csakhogy közben annyira elhúzták az időt és annyira megugrottak az árak, hogy sok százezer forintot kivesznek a leginkább rászorultak zsebéből. Ellenben a fideszes oligarcháknál nincs ilyen probléma.

A részletekre Hadházy Ákos, megválasztott képviselő hívta fel a figyelmet a közösségi médiában.

“A 24.hu is megírta, hogy a hazug kormány hogy kiszúrt a napelemekre pályázó egyszerű emberekkel. A 40 ezer pályázó még egy kanyi vasat sem kapott, miközben sok százezer forinttal felment az eszközök ára, amit saját zsebükből kell majd kifizetniük.

A fideszes urakat ez szerencsére nem érinti, a képen pl. Varga Gábor képviselő eltitkolt “vendégháza” látható, amit a felesége minimum 50 millióval kitömött “civil egyesülete” épített. (A helyiek szerint azért a földön vannak az elemek, mert néha elviszik őket egy-egy másik pályázathoz, hogy az ellenőrzéskor bemutassák- ezt nem tudom ellenőrizni, de azért tényleg szokatlan megoldás.)”

Kapcsolódó cikkek