Egyre többen kerékpároznak a Tisza-tó körül

Megosztás

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének adatai szerint, idén júliusban 14 124 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, ami a harmadik legnagyobb július havi forgalom 2021 és 2020 júliusa után. Ezzel 2022 első hét hónapjában összesen 46 207 biciklis gurult át a duzzasztón.

A Magyar Közút által Tiszafüred és Poroszló között elhelyezett forgalomszámláló idén júliusban 16 442 kerékpárost regisztrált, közülük 4422 Tiszafüred, míg 12020 Poroszló irányába tekert. A két település között az év első hét hónapjában összesen 59 067 kerékpárost számoltak.

Az ismert adatokat összevetve elmondható, hogy júliusban legalább 30 566 kerékpáros fordult meg a Tisza-tó körüli gátkoronán, míg az év első hét hónapjában eddig 105 274.

A tó körül évről évre fejlődik a kerékpáros infrastruktúra, így egyre nagyobb élményt jelent a körbebiciklizése. A 2020-ban átadott kerékpárútszakasz és kerékpáros híd megépítése óta ez a kör Magyarország talán legjobb és legbiztonságosabb kerékpárútja, melynek hossza 65 km. Jó tempóban akár 3-4 óra alatt is teljesíthető ez a táv, de érdemes rászánni egy egész napot, hiszen a környék növény- és állatvilága, illetve a gasztronómiai élmények mindenkinek maradandó élményt okoznak.

Kapcsolódó cikkek