Egy férfi négy éven keresztül kukkolta és fotózta a strand öltözőjében vetkőző vendégeket

Megosztás

Egy, a negyvenes évei végén járó férfi négy éven át teljesen gátlástalanul fotózta a mobiljával az éppen öltöző, vagy vetkőző vendégeket Vas megyében, természetesen a fürödni vágyók tudta és beleegyezése nélkül – írta meg a Blikk.

A helyi főügyészség tájékoztatása szerint összesen 155 embert fényképezett – vagy adott esetben videózott le – meztelenül. A fotókat aztán otthon, az asztali számítógépén tárolta.

A lap szerint, mivel ilyen sokáig folytatta ezt a tevékenységét, feltehető, hogy az illető a fürdő alkalmazottjaként művelte ezt. A férfit különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolják, amellyel jelentős érdeksérelmet okozott a sértetteknek.

A Sárvári Járási Ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést, valamint pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta vele szemben. Ügyében a Sárvári Járásbíróság dönt majd.

Kapcsolódó cikkek