Karikó Katalin újabb díjat vehet át

Megosztás

Az alapítvány közleménye szerint a Szegedért Alapítvány célja 1989 óta változatlan: a kiemelkedő teljesítményt nyújtók, Szeged nemzetközi rangját növelők elismerése, valamint a város szempontjából értékes kezdeményezések, események megvalósításának támogatása.

A kuratórium döntése alapján az alapítvány fődíját idén Karikó Katalin biokémikus kapja, aki Szegeden szerzett diplomát, első munkahelye a Szegedi Biológiai Kutatóközpont volt.

Kutatói karrierjét az Egyesült Államokban folytatta. Karikó Katalinnak és munkatársainak elévülhetetlen érdemei vannak a koronavírus-járvány globális kezelésében alkalmazott mRNS-vakcina kifejlesztésében.

A tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Kemény Lajos bőrgyógyász akadémikusnak ítélték oda. A művészeti kuratórium Gregor József-díját Temesi Mária operaénekes, énekmester, operanagykövet kapja. A társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Szatmáry Károly csillagász, a Szegedi Csillagvizsgáló alapítója és vezetője érdemelte ki.

A fődíjjal Lapis András szobrászművész Szeged Múzsája című kisplasztikája jár. A karcsú, kalapos nőalakkal 2006 óta a szegediek nap mint nap találkozhatnak, hiszen köztéri szoborként a Glattfelder Gyula teret díszíti. A szakkuratóriumok díjazottjai a szobrászművész plakettjét vehetik át.

A díjakat március 12-én – az 1879-es nagy árvíz évfordulóján – gálaműsor keretében vehetik át a díjazottak a Szegedi Nemzeti Színházban. A műsorban fellép a Molnár Dixieland Band, a Fool Moon és a Suhancok Táncegyüttes.

Kapcsolódó cikkek