Óriási drogfogás Észak-Magyarországon, több száz milliót érő kábítószert foglaltak le a rendőrök – videó

Megosztás

Hatalmas mennyiség, több, mint fél mázsa került elő egy Nógrád megyei házból, az eddigi információk szerint nem éppen ma kezdték a szakmát a gyanúsítottak.

Több százmillió forintnyi kábítószert, 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Pásztón egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán – olvasható a rendőrség honlapján.

A nyomozók az ingatlanban kábítószer-fogyasztásához és kereskedelemhez szükséges eszközöket, növényi őrlőt, mérleget és fóliázó készüléket is találtak. Ezeket szintén lefoglalták.

A rendőrök az 52 éves szurdokpüspöki lakost jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, a 19 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték az idősebb férfi letartóztatását.

A bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon elvonása érdekében a rendőrök több millió forint értékben gépkocsikat, motorkerékpárt, egyéb vagyontárgyakat, valamint készpénzt foglaltak le a rendőrök.

Kapcsolódó cikkek