Újabb szomszédos országban vezetnek be durva karantént az oltatlanoknak

Ausztria után Szlovákia is drasztikusan korlátozza az oltatlanok mozgásterét, alig valahova mozdulhatnak ki otthonukból, akik “nem védettek”. Karanténba kell vonulniuk az oltatlanoknak Szlovákiában – közölte csütörtökön Eduard Heger szlovák kormányfő. Azzal indokolta a lépést, hogy folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, egyre telítettebbek a kórházak és egyre súlyosabb a nyomás az egészségügyi rendszeren. Az 5,5 millió lakosú országban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, ez a szám nyolcezernél tetőzött kedden. A héten jelentették be azt is, hogy kevés szabad ágy maradt az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek részére. A…

Tovább olvasom

Norbi Update-terméket hívtak vissza és vontak ki a forgalomból – a NÉBIH lépett

Túl sok benne a tartósítószer, de más problémákra is fény derült. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön kiadott közleménye szerint minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre való tekintet nélkül vonta ki és hívta vissza a „Norbi Update Keto Mézédes – Mézhelyettesítő szirup, édesítőszerekkel” terméket. Az indoklás szerint: „A laboratóriumi vizsgálatok alapján a termék a termékcsoportban nem engedélyezett adalékanyagokat tartalmaz (tejsav, kálium-szorbát, nátrium-benzoát, amelyek közül a kálium-szorbát és a nátrium-benzoát tartósítószerek nagy mennyiségben vannak jelen), továbbá a termék a jelölésen feltüntetett értékhez képest tűréshatár feletti mennyiségben tartalmaz szénhidrátot.” (Telex.hu)

Tovább olvasom

Most is megy a terelés Pegasus-ügyben, amiért Varga Judit kiszervezte a lehallgatásokat

Laborc Sándor szerint ezt eleve nem is tehette volna meg, Gulyás Gergely miniszter szerint ezzel semmi gond nincs, rendszeresen megtörténik. Ettől rögtön rendben levővé változik? A miniszter szerint néha az államtitkárok jobban átlátják a kellő szempontokat. A HVG360 még hétfőn közölt interjút Laborc Sándor volt Nemzetbiztonsági Hivatali vezetővel, aki a többek között arról beszélt, ha a Pegasus szoftverrel hivatalosan, engedély birtokában figyelték meg az embereket, akkor több esetben jogosulatlan titkos információgyűjtés történhetett. “A szoftvert szállító cég ugyanis azt állítja, hogy a terméküket terroristák vagy szervezett bűnözők ellen lehet alkalmazni. Márpedig…

Tovább olvasom

Pedofilgyanúba keveredett egy magyar YouTuber, a rendőrség nem indít nyomozást a bizonyítékok ellenére sem

Egyre több helyen jelennek egyelőre nem megerősítettbizonyítékok arról, hogy egy magyar YouTuber a 11-12 éves rajongóitól azt kéri, vetkőzzenek a kamerán keresztük, amit végül meg is tesznek. A bizonyítékokkal feljelentést is tett volna több videós, amit azonban a rendőrség elutasított. A YouTuber szerda este videóban cáfolta a vádakat. A YouTube-on gyakran előforduló jelenség, hogy a tartalomgyártók kapcsolatba szeretnének kerülni a nézőikkel és rajongóikkal. Ezt van aki a chatfalon, a Twichen vagy a Discord felületén teszi meg, ahol a szerver adminja szobákat tud létrehozni és írásban, hangban vagy videóban tudnak kommunikálni.…

Tovább olvasom

Kiderültek a szolnoki oltási akcióhét pontos időpontjai és helyszínei

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig. Az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni. Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben az oltási akcióhét keretében Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Sinopharm és Janssen vakcinákkal az alábbi helyszíneken lesz lehetőség a COVID-19 elleni oltás felvételére: Időpont: 2021. 11.22 – 2021.11.28 – ig 7:00 – 19:00 óráig 5000 Szolnok, Hősök tere 2-4. (Rendelőintézet) 11-es oltópont: időpontfoglalással 1-2. körös oltás 12-es oltópont: időpontfoglalással 3. körös oltás 13-as…

Tovább olvasom

Antitest vizsgálatot biztosítottak az önkormányzati dolgozóknak Újszászon

Közel 170 önkormányzati dolgozó számára biztosítanak ellenanyagszint vizsgálatot Újszászon. Dobozi Róbert polgármester tájékoztatása szerint az önkéntes vizsgálattal a Covid-elleni harmadik védőoltás minél szélesebb körű felvételét kívánják elősegíteni. – Mint a település legnagyobb munkáltatója, nagy felelősséggel tartozunk dolgozóink egészségének megőrzéséért – közölte a polgármester. Az intézmények dolgozói körében már most is kifejezetten magas az oltottak aránya, az eredmények ismerete pedig segíthet majd dönteni a harmadik vakcina felvételében. A kiértékelt leletek még ezen a héten, azaz a november 22-én kezdődő oltási akcióhét előtt megérkeznek mindenkihez.

Tovább olvasom

A hétvégén már a hajnali mínuszokra lehet számítani

Napsütés és esőzés váltakozhat majd a hét többi napján, vasárnap pedig már éjszakai mínuszokra is lehet számítani. Péntek hajnalban, reggel akár ónos eső is eshet helyenként az északi és az északkeleti tájakon – írja az MTI.  Csütörtökön az esti órákban észak felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, éjjel országszerte beborul az ég. Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult idő valószínű. A hajnali óráktól elsősorban északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz három és plusz öt fok között…

Tovább olvasom

Egész Magyarország a legrosszabb járványügyi minősítést kapta

Magyarország minden régiója a legsúlyosabb, sötétvörös minősítést kapta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb térképén, amelyen az elmúlt két hét teszteredményei alapján jelzik az Unió különböző térségeinek átfertőzöttségét. Magyarországon több mint ötszáz fertőzés jut minden százezer emberre, ezért kapta meg a legrosszabb jelölést. A trend hasonló a közép-kelet-európai régió országaiban is: Csehország, Ausztria, Szlovénia és Szlovákia teljes egésze sötétvörös, Romániában és Lengyelországban nagyjából fele-fele arányban vörösek és sötétvörösek a régiók. 

Tovább olvasom

Megtörtént: szombattól kötelező maszkot hordani zárt térben

Súlyosbodik a járványhelyzet, Budapest már minden zárt téren kötelezővé tenné a maszkviselést, a kormány azonban eddig várt a szigorításokkal. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatóján a Covid negyedik hullámával kapcsolatos intézkedések is szóba kerültek. A járványt akkor lehet megállítani, ha mindenki beoltatta magát, amennyiben ezt mindenki megteszi, akkor az utolsó hullám lehet a negyedik – mondta Gulyás. Hozzátete: zárt térben kötelező a maszk, az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás is. A két oltás által adott védettség már nem elegendő, feltétlenül szükséges a harmadik is. Ennek…

Tovább olvasom

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a nemzetközi porondtól az Olajbányász

Három negyed után még továbbjutásra is állt a Szolnok, de végül a nagyváradiak örülhettek, akik továbbjutottak, miután a Porto drámai végjátékban kikapott a Legiától – írja a Kezdő5.hu kosárlabda-szakportál tudósítása. FIBA Europe Cup, H-csoport, 6. forduló: CSM CSU Oradea – Szolnoki Olajbányász 78-70 h.u. (19-20, 14-20, 12-18, 21-8, 12-4) Olaj: Pongó 10/6, Solano 9/3, Badzim 11/6, Subotic 14, Taiwo 2. Csere: Cakarun 14, Kovács 6, Rogic 1, Rudner 3/3, Zsíros -, Pallai -. Az Oradea legjobb dobói: Bickauskis 15/3, Richard 12/6, Gavrilovic 11. Bár Markeith Cummings bemelegített az Olajnál, végül…

Tovább olvasom