Most is megy a terelés Pegasus-ügyben, amiért Varga Judit kiszervezte a lehallgatásokat

Megosztás

Laborc Sándor szerint ezt eleve nem is tehette volna meg, Gulyás Gergely miniszter szerint ezzel semmi gond nincs, rendszeresen megtörténik. Ettől rögtön rendben levővé változik?

A miniszter szerint néha az államtitkárok jobban átlátják a kellő szempontokat.

A HVG360 még hétfőn közölt interjút Laborc Sándor volt Nemzetbiztonsági Hivatali vezetővel, aki a többek között arról beszélt, ha a Pegasus szoftverrel hivatalosan, engedély birtokában figyelték meg az embereket, akkor több esetben jogosulatlan titkos információgyűjtés történhetett.

“A szoftvert szállító cég ugyanis azt állítja, hogy a terméküket terroristák vagy szervezett bűnözők ellen lehet alkalmazni. Márpedig azok a megfigyelt emberek, akik eddig ismertté váltak, ebbe a kategóriába nem tartozhatnak bele.”

Kérdés, hogy mi alapján választották ki a célszemélyeket, viszont amit eddig tudni, az alapján sem az igazságügyi miniszteri, sem a bírói engedélyért folyamodó szervezetek nem tudnak jogszerűen alátámasztott előterjesztést tenni.

Máshol is megfogható a történet Laborc szerint, aki azt mondta, jogszabály rögzíti, hogy ki milyen esetekben és mely szervezeteknek engedélyezhet.

Ha az igazságügyi miniszter ezt az engedélyező jogkörét folyamatosan átengedi egy helyettesének, akinek az engedélyezésre amúgy törvényi felhatalmazása nincsen, akkor onnantól kezdve az engedélyek az én jogértelmezésem szerint közjogilag nem jogszerűek. Márpedig Varga Judit igazságügyi miniszter szavai szerint az előterjesztéseket a helyettese, Völner Pál írta alá.

A hvg.hu a csütörtöki Kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ezek tudatában jogszerűen járt-e el az Igazságügyi Minisztérium.

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint rendben van, hogy Varga helyett Völner engedélyezett,

a hatásköröket a nagyobb minisztériumban rendszeresen államtitkároknak szervezik ki.

Hozzátette: néha jobban is átlátják az államtitkárok a kellő szempontokat. Gulyás azt is megjegyezte, hogy nem érdemes Laborc Sándor szavaira támaszkodni, jóllehet, a hvg.hu kérdése az alkalmazott törvényszöveggel volt kapcsolatos.

Kapcsolódó cikkek