Schobert Norbert villámgyorsan kiszállt cége irányításából, a csőd határán az Update

Már az elmúlt napokban is olvashattuk, hogy komoly gondok lehetnek a fitneszguru cégének háza táján, most ez egyre inkább ki is csúcsosodik. Schobert mindenesetre gyorsan elhagyta a süllyedő hajót. Érdekesség, hogy a miniszterelnök öccse nemrég került be a vállalat igazgatóságába. Múlt péntekre „sürgősségi partnertalálkozót” hívott össze Schobert Norbert a Norbi Update Zrt. franchise-partnereinek, miután a cég bolthálózatai az ellehetetlenülés határára sodródtak, és sorra húzzák le a rolót, ahogy azt kedden lapunk is megírta. A 24.hu szerint ezen a találkozón Schobert bejelentette: „az egészségi állapotában bekövetkezett változások” hatására a Norbi Update Zrt. operatív működésébe…

Tovább olvasom

Norbi Update-terméket hívtak vissza és vontak ki a forgalomból – a NÉBIH lépett

Túl sok benne a tartósítószer, de más problémákra is fény derült. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön kiadott közleménye szerint minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre való tekintet nélkül vonta ki és hívta vissza a „Norbi Update Keto Mézédes – Mézhelyettesítő szirup, édesítőszerekkel” terméket. Az indoklás szerint: „A laboratóriumi vizsgálatok alapján a termék a termékcsoportban nem engedélyezett adalékanyagokat tartalmaz (tejsav, kálium-szorbát, nátrium-benzoát, amelyek közül a kálium-szorbát és a nátrium-benzoát tartósítószerek nagy mennyiségben vannak jelen), továbbá a termék a jelölésen feltüntetett értékhez képest tűréshatár feletti mennyiségben tartalmaz szénhidrátot.” (Telex.hu)

Tovább olvasom