A hétvégén már a hajnali mínuszokra lehet számítani

Megosztás

Napsütés és esőzés váltakozhat majd a hét többi napján, vasárnap pedig már éjszakai mínuszokra is lehet számítani. Péntek hajnalban, reggel akár ónos eső is eshet helyenként az északi és az északkeleti tájakon – írja az MTI. 

Csütörtökön az esti órákban észak felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, éjjel országszerte beborul az ég.

Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult idő valószínű. A hajnali óráktól elsősorban északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz három és plusz öt fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4 és 13 fok között várható, északkeleten mérhetjük a hidegebbet.

Szombaton naposabb és felhősebb tájak váltakoznak majd, számottevő csapadék sehol sem várható. Helyenként párás, ködös lehet a reggel. Többfelé élénk, néhol erős lehet az északnyugati szél. 7 és 14 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap reggelre sokfelé képződik pára, köd, ami helyenként napközben tartósabban is megmaradhat. A legtöbb helyen azonban a napsütés fog dominálni. A délies szél néhol megélénkülhet. Hajnalban mínusz kettő és plusz hat, délután 6-13 fok valószínű.

Hétfőn is ködös lesz a reggel, napközben esővel, záporokkal hidegfront érkezik. A Dunántúlon ezzel együtt feltámad az északi, északnyugati szél. 5 és 11 fok között alakul a csúcshőmérséklet – írja az időjárásjelentést az Időkép. 

Kapcsolódó cikkek