Kutatás: Próbálnak környezettudatosak lenni a magyarok, de nem szívesen fizetnek többet érte

Ez derült ki a Reacty Digital felméréséből, amely nem, kor, illetve a lakóhely régiója alapján reprezentatív a 18-79 éves magyar lakosságra nézve – írta meg a dontwasteit.hu honlap. Az online rendelők közül tízből hatan (57%) inkább a személyes, offline vásárlást részesítik előnyben az internetessel szemben, amennyiben választaniuk kell. Különösen igaz ez a nőkre, esetükben 64 százalék jelezte, hogy szívesebben vásárol fizikai üzletben. A felnőtt magyarok bő fele (54%) amikor csak lehet, igyekszik környezettudatos megoldásokat választani az élet minden területén, és még ennél is többen figyelnek arra, hogy inkább jobb minőségű, tartósabb termékeket vásároljanak (56%),…

Tovább olvasom

Örüljünk vagy sem? Gyógyszeriparért felelős miniszteri biztost neveztek ki Magyarországon

Éppen a lassan két éve tartó járványhelyzet közepén a gyógyszeripart ebben a kontextusban emlegetni nem feltétlenül szerencsés. Új miniszteri biztost nevezett ki Palkovics László Innovációs és Technológiai Miniszter – tudatta közleményében az ITM. Szabó László kinevezésére a közlemény szerint azért volt szükség, mert erősíteni kell a haza és nemzetközi piaci szereplők közti kapcsolatot és fejleszteni kell a „stratégiailag egyre fontosabbá váló pharmaipari szegmenset is. Szabó László korábban volt a TEVA vezetője, valamint Magyarország washingtoni nagykövete is, „így gyógyszeripari ágazati tapasztalatokkal és megfelelő diplomáciai gyakorlattal egyaránt rendelkezik”. A közleményben az ITM…

Tovább olvasom

Kulcs egy szuper élethez – a kutya és gazdájának barátsága, szívmelengető egri történet

Zsömi a kutyus egy szuperhős, sokkal több, mint egyszerű háziállat. Jacsmanik Attila és kutyája történetét több mint harmincezren követik a TikTokon. A fiatal egri fiúról korábban az újságok úgy írtak, mint tehetséges focistáról, azonban néhány éve a labdát már csak a kutyájának rúgja. Kutyája, Zsömi inkább egy szuperhős, mintsem egy hétköznapi eb, ugyanis messziről megérzi, ha gazdája rosszul lesz. Attila hároméves kora óta cukorbetegséggel küzd. A kutyakiképzés ideje alatt Zsömivel együtt tanulták meg kezelni a betegséget, azonban nem ez volt az egyetlen démon Attila életében. Ha meglátjuk ma őket az utcán…

Tovább olvasom