Megvannak a felvételi ponthatárok, jöhet az albérletvadászat

Megosztás

A legmagasabb ponthatárt ismét a jogászképzéshez húzták meg.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint idén mintegy 110 ezren várták a nagy pillanatot. A bevált gyakorlat szerint valamennyi felvételizőt SMS-ben értesítenek arról, hogy az általa megjelölt melyik képzésre került be. Az Eduline arra figyelmeztet, hogy az értesítések akár órákat is késhetnek.

Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt.

A felvételi ponthatárt

  • az adott képzésre jelentkezők felvételi összpontszáma,
  • a jelentkezők által megjelölt jelentkezési sorrend és
  • az adott szakra vonatkozó felvehető szakos kapacitásszám

figyelembe vételével állapítják meg. Utóbbi az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók összlétszáma, vagyis összesen ennyi elsőévest vehet fel az adott felsőoktatási intézmény. Az egyes szakok minimális és maximális kapacitását a Felvi oldalán lehet megnézni.

Több szakon meghúztak úgynevezett előzetes ponthatárokat is, de az elmúlt években többször volt példa rá, hogy ezeken változtattak. A legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt néhány ponttal emelkedett a limit.

Az idei felvételin is fontos szabály, hogy az alap- és osztatlan képzésekre 280 pont alatt nem lehet bekerülni. Tehát aki nem éri el ezt a minimumponthatárt, az sem önköltséges, sem állami ösztöndíjas formában nem kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait.

Egy év kihagyás után újra megrendezik a hivatalos ponthatárváró eseményt több városban is.

Több mint százezren jelentkeztek

Nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a közszolgálati televízióban.

Bódis József a felvételi ponthatárokat ismertető rendezvény előtt azt mondta: tavalyhoz képest ebben az évben 10 300-zal többen, mintegy 102 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Az államtitkár nagyon jónak értékelte ezeket a számokat, és hozzátette, hogy a fiatalok szeretnének diplomát szerezni, „nőtt az oklevél és a diploma presztízse”. A fiatalok „olyan jövőképet képzelnek maguknak, amelyben a képzettség és a minőség komoly szerepet kap” – fogalmazott az államtitkár.

Mint kifejtette, nőtt az érdeklődés az agrár- és pedagógusképzések, valamint a műszaki-informatikai képzések, valamint az orvosképzés iránt is. A „slágerszakok” továbbra is a gazdaságtudományi képzések.

Bódis József beszámolt arról is, hogy az új külföldi hallgatók számáról még nincsenek pontos adatok, de összességében az elmúlt években a felsőoktatás „nemzetköziesítési programja” sikerrel járt. Ennek köszönhetően több mint 38 ezer külföldi hallgató tanul Magyarországon, ezt a számot tovább kívánják emelni.

Első az ELTE

Az Eduline közzétett egy listát arról, hogy melyik egyetemeket jelölték meg a legtöbben a 2021-es felvételin:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (26 562)
  2. Debreceni Egyetem (16 189)
  3. Budapesti Gazdasági Egyetem (14 377)
  4. Szegedi Tudományegyetem (14 151)
  5. Pécsi Tudományegyetem (13 809)
  6. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (10 879)
  7. Károli Gáspár Református Egyetem (9672)
  8. Szent István Egyetem (8291)
  9. Budapesti Corvinus Egyetem (8243)
  10. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (8145)

Az első helyen álló ELTE képzéseire több mint 11 ezer felvételiző jutott be idén, többségük állami ösztöndíjas helyet szerzett. Pedig sok szakon idén is magas ponthatárokat húztak,

  • az osztatlan jogászképzésre 472,
  • pszichológiára 449,
  • az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokra 423 ponttal lehetett bekerülni.

Sőt volt olyan tanári szakpár, ahol 492 az idei ponthatár – jóllehet ott mindössze egy hallgató kezd majd szeptemberben.

Magas pontszámok a Műegyetemen

Csaknem 4800 új hallgatót vesz fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. Az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma magas, meghaladja a 425 pontot.

Szeptemberben 4727 elsőéves hallgató veszi birtokba a Műegyetem előadótermeit. Ez az előző évhez képest kétszázalékos növekedést jelent. Az alapképzésekre felvételt nyert jelentkezők száma és átlagpontszáma is magas maradt, sőt a tavalyihoz képest mindkettő nőtt. Az állami ösztöndíjas képzési formában az átlagpontszám kiemelkedően magas, 425 pont feletti, és az önköltséges formában felvettekkel együtt is csaknem 420 pont.

A mesterképzésben több mint ezer diák kezdheti meg ősszel tanulmányait, illetve további több mint ezeregyszázan nyertek felvételt idén januárban a BME valamelyik mesterszakára. A mostani felvételi eljárásban az egyetemre jelentkező csaknem 11 ezer fiatal 21 százaléka valamelyik mesterképzést jelölte meg, négy százalékponttal többen az országos aránynál.

Felhívták a jelentkezők figyelmét, hogy az egyetem a mostani pótfelvételi eljárásban alapképzési szakjainak nagy részén állami ösztöndíjas képzéseket is meghirdet. További részletek a felvi.hu oldalon érhetők el.

Többen keresnek albérletet vidéken

A felsőoktatásban tanuló diákok számára nagy fejtörést okozhat a lakás kérdése. Akik valamilyen okból nem a kollégiumokat választják, igyekeznek minél olcsóbb és élhetőbb lakást keresni. A most közölt országos adatok szerint összességében három százalékkal nőtt az előző évihez képest az albérletek iránti érdeklődés, a kereslet növekedése főképp a fővároson kívül volt tapasztalható, ugyanis ott 13 százalékkal többen kerestek albérletet. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek