Szolnok legidősebb lakosát köszöntötték

Százharmadik születésnapján köszöntötte Kállai Mária országgyűlési képviselő Szolnok legidősebb lakosát, özvegy Gecse Attilánét. Mint a képviselőasszony közölte, Marika nénit gyerekkora óta ismeri, ahogy ő is, a Krúdy Gyula utcában él, ide született, bár 1920-ban még Harang dűlőnek hívták a mai Szandaszőlősnek ezt az utcáját. A szülői házzal szemben építették fel néhai férjével otthonukat, amely mind családi események, mind baráti látogatások központja lett. Kállai Mária megjegyezte, Marika nénivel mindig öröm találkozni, beszélgetni, most is ragyogó formában volt. Úgy vélte, biztos, hogy a sok-sok szeretet, amit a családjától, gyermekeitől, négy unokájától és…

Tovább olvasom

Új vezetőt választott magának a többek között a választások tisztasága felett őrködő polgári kör

A szolnoki Széchenyi Polgári Kör előtt nagy feladat állt az utóbbi időszakban. Meg kellett találni ugyanis a nemrég elhunyt Kormosné Szombati Márta utódját a megüresedett vezetői pozícióra. A bizalmat Raskóné Déri Erzsébet kapta meg egyhangúlag. A szolnoki Széchenyi Polgári Kör nyolc taggal alakult meg még 2002-ben, amikor Orbán Viktor erre kérte az iránta elkötelezett híveket.  Ők pedig ugrottak is a hívó szóra. Létrejött a Hajrá Magyarország Mozgalom és csúcsszerve, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, és 2002-ben már 11300 polgári kört regisztráltak. A szolnoki azóta is bejegyzett polgári körként működik, mely…

Tovább olvasom

Ilyen is volt Szolnok régen

Szolnok, 1969, Várkonyi tér. Érdekes, hogy amíg az “átkozott kommunisták” alatt a komfortos lakások száma nőtt jelentős mértékben, addig az átkost követően a kapitalizmusban az autók száma ugrott elviselhetetlen mértékűre. Szinte minden anyukára jut ma már egy legalább másfél tonnás városi terepjáró, amiben a kicsi csemete oda-vissza szállítható a bölcsikébe, ovikába, sulikába. De hát ez az élet rendje. Ugyanakkor 1969-ben erről a képről még béke és nyugalom sugárzik. A közvilágítás oszlopai szép zöldek, a fű zöld, illetve lesz majd zöld, hiszen az előtérben minden bizonnyal fűnek vagy virágnak adott otthont…

Tovább olvasom

Megrendítő napok után újra itthon van a szolnoki Kröpfl Erzsébet

A Kutyák Határok Nélkül Facebook csoport tette közzé, hogy újra együtt a csapat egy része, úgyhogy gyorsan csináltak is egy közös képet a három hazatérővel, akik között ott látható Kröpfl Erzsébet, a hős szolnoki mentő is (balra elöl). Jönnek a dolgos hétköznapok, de egészen biztos, hogy ezt az időszakot, amikor emberek után kutattak Törökországban a romok között, senki sem fogja elfeledni. Fotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

Tovább olvasom

Farsangi disznótoros volt ma délelőtt Szolnokon

Vasárnap reggel 8 órakor megnyitotta kapuit a Helyi Termékek Vására a szolnoki Hild téren. A szervezők ezúttal farsangi mulatsággal fűszerezték a szokásos eseményt: tánccal, fánkkal, zenével és jelmezekkel. Lehetett kapni kolbászt, hurkát, tepertőt, az üstökben toros káposzta rotyogott, a helyi termelők pedig savanyúságaikat, sajtjaikat, mézeiket, lekvárjaikat, házi süteményeiket kínálták. Fényképes beszámolónkat a rendezvényről ide kattintva olvashatják. Az esemény legbizarrabb jelenete sokak szerint a “medvetáncoltátatás” volt. A legvérfagyasztóbb horrorjeleneteket idéző állatfejjel ellátott “medve” minden bizonnyal okoz majd néhány álmatlan éjszakát a jelenlévőknek. Fotó: Györfi Mihály

Tovább olvasom

Minden csoda három napig tart – Olvadozik a szánkódomb

Hosszú idő után újra volt egy kis hó Szolnokon és ezt sokan kihasználták az elmúlt három napban. Habár az időjósok enyhülést jeleztek, a Szolnoki Élménysziget dacolt a rideg tényekkel és péntekre behavazta a Várkonyi téri dombokat. Facebookon Szalay Ferenc is ejtett néhány szót erről a rendkívüli jelenségről. A hozzászólok szerint minden pénzt megér néhány önfeledt óra és sokak szerint büszkék lehetünk a városunkra, hiszen itt mindennél fontosabb a gyermekek öröme. Sőt, egyeseket annyira magával ragadott a polgármester havas tájat kémlelő tekintete, hogy nem habozott megemlíteni a megyeszékhely fantasztikus adottságait, amelyek…

Tovább olvasom

Ingyenes jégpályán élvezték a csúszást

Ha nem is tömegek, de azért nagyon sokan élvezték a jeget, a korcsolyázást, jégkorongozást, a csúszás lehetőségét Szolnokon a mentetlen terültén. Többen szánkóval is érkeztek. Ide, erre a területre korábban az áradáskor kijött a Tisza és most a hidegben megfagyott a víz. Ezt használták ki nagyon sokan, és élvezték a jeget, ami bár töredett volt és már vasárnap délután recsegett, ropogott, mégis kitartott a nagyjából 10 centi vastag réteg. Egy korolyázótól megtudtuk, hogy ha ezt a sportot akarják élvezni, akkor át kell menniük Jászberénybe, ahol nagyon kulturált környezetben csúszkálhatnak. Most…

Tovább olvasom

Önzetlen segítő: Suzukijával húzta el a Mercedest a benzinkútig

Lerobbant Mercedesen segített egy suzukis Szolnokon. Az esetről a Szolnok és környéke útinform Facebook-on számolt be az önzetlen segítő, aki egy bejegyzésre reagált. Ezek szerint a napokban a Szent István hídon egy lerobbant autó vesztegelt, erről posztolt valaki. Ennek kapcsán szólalt meg az autós, és mesélte el az ő esetét. Mint írta, nagyjából két hete történt, hogy Szolnokon a Pólya Tibor útnál a körforgalom előtt le volt robbanva egy Mercedes kombi. Az elakadásjelzője villogott. A kocsik kerülgették, mint akik jól végezték dolgukat. Mikor ő odaért a Suzukijával, megállt és megkérdezte,…

Tovább olvasom

Ébresztő, kinyitott a vásár!

Már kipakoltak az árusok a furgonokból, terepjárókból, hogy izgatottan vagy éppen nagy nyugalommal várják a vásárlókat a szolnoki Agórában és a Hild téren. A szokásos vásárt tartják, nincs is rossz idő, úgyhogy irány a vásár! Az árakról pedig inkább szó se essék, hiszen egy a jelszó: védd a hazait, vedd a hazait!

Tovább olvasom

Szolnokon kifogásolt, nyolc városban veszélyes a levegő minősége

Rengeteg másik nagyvárosban is egészségtelen a levegő – de vasárnap javulhat a helyzet. Tovább romlott a levegőminőség, már nyolc településen veszélyes a légszennyezettség mértéke – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNK adatai szerint a szálló por koncentrációja miatt már veszélyes a levegő minősége Békéscsabán, Kecskeméten, Nyíregyházán, Tökölön, valamint a Sajó-völgyi településeken, Putnokon, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren és Miskolcon. További tizenkét település – Debrecen, Hernádszurdok, Eger, Szeged, Vác, Budapest,…

Tovább olvasom