Önzetlen segítő: Suzukijával húzta el a Mercedest a benzinkútig

Megosztás

Lerobbant Mercedesen segített egy suzukis Szolnokon.

Az esetről a Szolnok és környéke útinform Facebook-on számolt be az önzetlen segítő, aki egy bejegyzésre reagált.

Ezek szerint a napokban a Szent István hídon egy lerobbant autó vesztegelt, erről posztolt valaki. Ennek kapcsán szólalt meg az autós, és mesélte el az ő esetét.

Mint írta, nagyjából két hete történt, hogy Szolnokon a Pólya Tibor útnál a körforgalom előtt le volt robbanva egy Mercedes kombi. Az elakadásjelzője villogott. A kocsik kerülgették, mint akik jól végezték dolgukat. Mikor ő odaért a Suzukijával, megállt és megkérdezte, hogy tud-e segíteni.

Azt a választ kapta, hogy ha tudna segíteni, az Auchán benzin kútig elhúzhatná őket. Mondta, természetes.

A Merciben egy kb. másféléves kisbaba volt a gyermekülésben, az anyukája mellette.

Rákötötte a Suzukira a Mercit és elhúzta őket a benzinkútig, Nagyon köszönték.

Ezt csak azért írta le, hogy ha ilyen eseteket látunk, merjünk megállni. Ne csak azt nyomassuk a Facebookon, hogy itt meg ott ezt meg azt láttam!

Ő alapból, ha látja hogy egy lerobbant kocsi áll az úton és nincsen még mellette jármű, amelyik segítsen, megáll.

Megjegyezte, balesetnél meg a törvény úgy szól, ha elsőnek érkezik valaki a helyszínre, kötelessége megállni, máskülönben kötelező segítségnyújtás elmulasztását valósítja meg az illető, ami bűncselekménynek számít és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel jár.

Képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek