Az LMP Kendernay Jánost akarja indítani polgármesterjelöltként a XII. kerületben

Az LMP Kendernay Jánost, a párt volt társelnökét tervezi polgármesterjelöltként indítani Budapest XII. kerületben a jövő évi önkormányzati választáson.    Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes egy pénteki, budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatón a politikust úgy mutatta be, mint akinek a családja közel száz éve él a Hegyvidéken.     A zöld közösség kiáll Kendernay János mellett, aki korábban az LMP szakszóvivője, társelnöke is volt, és jelenleg Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója – közölte a parlamenti képviselő. Hozzátette, a jelöltjük ízig vérig lokálpatrióta, pacifista, állatbarát, valamint fontosnak tartja a nők és a fiatalok közéleti szerepvállalásának erősítését.     Kendernay János kijelentette,…

Tovább olvasom

A menesztés után most díjat kaptak Pintér Sándortól a volt kórházigazgatók

A 25, az előző héten menesztett kórházi vezető közül 18 díjat kapott Pintér Sándortól, a díjazottak listáját a kórházi főigazgatóság honlapján tették közzé – írja a Népszava. Ebből kiderült, hogy a mezőtúri kórház vezetőjét is menesztették posztjáról. Nem kapott díjat Csiki Zoltán berényi kórházvezető.

Tovább olvasom

Ez is a Fidesz: közpénzen gyalázzák az ellenfeleiket

Van az a pénz, amiért megéri az ellenzéket gyalázni. Persze a Fidesznél ehhez a közpénzt szeretik égetni, annak eltapsolásához kiválóan értenek, erre jól felépített csatornák vannak. Ilyenek a civilnek mondott szervezetek, amik a Fidesz emlőin élnek és akár jelentősnek is mondható közpénzeket költenek több mindenre, többek között ellenfelek lejáratására.

Tovább olvasom

Vitézy Dávid Lázár Jánost okolja az újabb vasúti felsővezeték-szakadás miatt

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint hétfő reggel leszakadt egy felsővezeték Rákos állomásnál és ráesett a Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, emiatt füstölni kezdett a mozdony. Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár a Facebookon posztolta ki az esetről a véleményét. „A mai eset is jól illusztrálja, miért nem lehet a budapesti vasúti fejlesztéseket a teljesen fals, politikai érdekek által vezérelt vidék-főváros, vagy ahogy Lázár fogalmazott, népi-urbánus ellentét szemüvegén keresztül nézni. A budapesti vasúti csomópont, mint szűk keresztmetszet és annak zavarai az egész országra kisugároznak – a budapesti vasúti hálózat lerobbant állapota…

Tovább olvasom

Egyre több az élettárs, de kevesen teszik hivatalossá kapcsolatukat

Mintegy 850 ezren élnek már élettársi kapcsolatban Magyarországon, öt százalékkal többen, mint egy évtizede, derült ki a november végén publikált népszámlálási adatból. Csak kisebb részük teszi hivatalossá az életközösséget, pedig többféle előnnyel is jár, ha a kapcsolatról nyilatkozik a pár, és azt bejegyzik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Az elmúlt években évről évre nagyjából ugyanannyian nyilatkoztak kapcsolatukról. A közjegyzők tapasztalata szerint az élettársak közül sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak rájuk, nem tudják, hogy nagyon eltér a szabályozás a házaspárokétól. 

Tovább olvasom

Az IdőHáz első éve

Az IdőHáz nevű karitatív magánkezdeményezést a Szolnokról származó DRÁVAI TAMÁS indította el 2003. májusában. Az országos hálózat célja, hogy szállást biztosítson többnyire ingyenesen krónikusan beteg felnőttek és gyerekek, valamint hozzátartozóik számára a szállásdonorok segítségével, akik felajánlják ingatlanukat néhány napra pihenés, gyógyulás és üdülés céljából. A folyamatos kutatómunka és szervezés eredményeként a szállásdonorok száma ma már eléri a 70-et, és ez folyamatosan növekszik.

Tovább olvasom

Lehet más az ellenzék! – Szendefy Mária írása

Semmit sem felejtetettek semmit sem tanultak. Ez a szállóige jutott eszembe Hamburger Béla: Ez ellenzék? című írása kapcsán. A szerző olyan hévvel ismételgeti az összefogás mantrát, mintha 2022. április 3.-án legalábbis a Holdon tartózkodott volna.  Kezdjük az alaptételnél. Az összefogás nevű vallás önjelölt papjai számára alaptétel, hogy minden politikai szereplő, aki nem a Fidesz vagy a KDNP tagja vagy holdudvara az egyetlen célból létezhet: Orbán Viktor legyőzése. Számukra ez az egyetlen legitim politikai cél, aki nem ezt tűzi a zászlajára az kapásból gyanús, legtöbbször nem is köntörfalaznak, hanem csípőből kinyilatkoztatják:…

Tovább olvasom