Az IdőHáz első éve

Megosztás

Az IdőHáz nevű karitatív magánkezdeményezést a Szolnokról származó DRÁVAI TAMÁS indította el 2003. májusában. Az országos hálózat célja, hogy szállást biztosítson többnyire ingyenesen krónikusan beteg felnőttek és gyerekek, valamint hozzátartozóik számára a szállásdonorok segítségével, akik felajánlják ingatlanukat néhány napra pihenés, gyógyulás és üdülés céljából. A folyamatos kutatómunka és szervezés eredményeként a szállásdonorok száma ma már eléri a 70-et, és ez folyamatosan növekszik.

Az elmúlt 7-8 hónap alatt közel 160 beteg vagy hozzátartozó regisztrált az ország szinte minden területéről. Az első év végéig több mint 100 vendégéjszakát sikerült megszervezni, amiket a betegek és a családtagok többnyire ingyen vehettek igénybe, vagy jelentős kedvezménnyel, több mint 3 millió Ft értékben.

Az IdőHáz tevékenységére sokan felfigyeltek, és sikerült néhány sajtómegjelenéssel még több emberhez eljuttatni a kezdeményezés történetét és céljait. Például interjú és cikk jelent meg a Magyar Nemzet, a Magyar Narancs, a SZOL24, a Rákgyógyítás, a Rehabportál és a Hazai Vendégváró felületein, valamint két rádióriport is készült a KlubRádió és a Rádió Dabas 93.4 jóvoltából. A jövő évben – ha minden jól megy – TV-riportok is várhatók, egyelőre ez még szervezés alatt áll.

https://www.idohaz.org/category/hirek/?s=riport

https://www.idohaz.org/category/hirek/?s=sajt%C3%B3

Külön öröm, hogy már nemcsak magyarországi, hanem külföldi szállásdonort is fel tudnak ajánlani krónikus betegeik számára. Jelenleg Horvátországban van egy szálláshely, amely csatlakozott hálózatukhoz, ahol jelentős kedvezménnyel nyaralhatnak családok vagy párok.

Az elmúlt hónapok során számtalan sikeres vendégfogadás történt, és mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeztek, mind a szállásadók mind a szálláskeresők irányából. Nagyra értékelik azokat a rövid szöveges és képes beszámolókat, amiket nekik küldenek a vendégek, ezeket megosztják oldalainkon. A szállások mellett sikerült néhány betegekkel kapcsolatos adománygyűjtésben is részt venni és segíteni.

https://www.idohaz.org/category/hirek/

Drávai Tamás, IdőHáz

Kapcsolódó cikkek