Szijjártó szerint a gázár csökkenése a magyar árakban is jelentkezni fog

„Mindenki nyugodjon meg, a jelenlegi alacsony árak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter a laoszi kollégájával tartott közös sajtótájékoztatón csütörtökön. Ezt Szijjártó az ATV újságírójának kérdésére válaszolta, aki azt kérdezte, mennyiért vesszük most a gázt és a hosszú távú szerződés miatt a mostani alacsony gázárak mellett is ötszörös árat fizetünk-e érte az oroszoknak. A külügyminiszter hosszasan fejtegetni kezdte a kereslet és a kínálat viszonyrendszerét és arról beszélt, hogy nyáron a legmagasabb a gáz ára, hiszen akkor készül fel mindenki a fűtési időszakra, tehát…

Tovább olvasom

Kiakadt a fideszes polgármester a postabezárások miatt – videó

Zalaegerszeg kormánypárti városvezetőjét felháborítja, hogy ráadásul az újságokból kellett megtudnia, hogy a megyeszékhelyen hat postahivatalt is bezárnak. Nyílt levelet írt Balaicz Zoltán a Posta vezérigazgatójának. Egyeztetnének a polgármesterek a Magyar Postával a november 12-től ideiglenesen bezáró hivatalok miatt – számolt be az RTL Híradó. Zalaegerszegen hat postát is bezárnak, ami miatt nem csak a lakók, de még a polgármester is fel van háborodva. Az RTL szerint Balaicz Zoltán a sajtóból tudta meg, hogy bezárják a postahivatalokat. A Facebookra kiposztolta a nyílt levelét, amit Simon Csillának, a Magyar Posta Zrt. megbízott vezérigazgatójának írt. Azt írta, hogy az…

Tovább olvasom

Orbán arról, mennyi a rezsije: „A feleségem majd írásban válaszol”

A miniszterelnök szerint ez magánügy. Szerda délután a parlamentben Orbán Viktort kérdezték az azonnali kérdések órájában. A 444.hu tudósítása szerint Bedő Dávid momentumos képviselő arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy mennyi rezsit fizet a budapesti és felcsúti házai, valamint a hatvanpusztai birtoka után. Erre Orbán először csak annyit válaszolt: „A feleségem írásban fog válaszolni.” Erre Bedő azt mondta, szerinte Orbán „szereti játszani a nép egyszerű gyermekét”, és miután úgy gondolja, hogy mindenki tudja, mennyi rezsit fizet, nem érti, erre miért nem tud válaszolni a miniszterelnök. Orbán Viktor ezután azt mondta, hogy a törvények…

Tovább olvasom

Felmérés: Ungár Péter a legnépszerűbb ellenzéki politikus

A Medián legfrissebb felméréséből az is kiderült, hogy a Fidesz támogatottsága jelentősen csökkent, 48-ról 39 százalékra, de ezzel együtt is megnyernék a választásokat, miközben a Momentum és a Mi Hazánk népszerűsége is csökkent, a magyarok kétharmada pedig pesszimista a jövőt illetően. A Medián a felmérést október 15. és 21. között készítette 1000 fős reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. Ebből kiderült, hogy az ellenzék oldalon magasan Ungár Péter, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke a legnépszerűbb politikus, 43 százalékponttal, őt Karácsony Gergely (34) és Dobrev Klára (33) követik. A DK annak…

Tovább olvasom

Elhunyt a neves színházi szakember

Vasárnap elhunyt Szabó Csaba, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciós vezetője. Szabó Csaba Szolnokon született, itt végezte tanulmányait. 1981. augusztus 21-én kezdett dolgozni a Szolnoki Szigligeti Színházban. Díszítő, zsinóros, színpadmester-helyettes, ügyelő, statiszta munkakörben egyaránt kipróbálta magát.1996-ban Kecskemétre szerződött, színpadmester lett, majd elvégezte a Színművészeti Főiskolán a színpadtechnikusi szakot, és műszaki vezető, majd produkciós vezető lett.  A kecskeméti színház így emlékezett meg róla: “Elvesztettük színházunk egyik legfontosabb tagját, produkciós vezetőnket, Szabó Csabát, akit az egész szakma Mollyként ismer.A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház minden dolgozója mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy ismét…

Tovább olvasom

Ezért érdemes már most bejelentkezni a gumishoz: ez történik a nyári abroncsokkal 7 Celsius-fok alatt

Sokan az utolsó pillanatig halogatják a téli abroncscserét, amikor pedig végre rászánják magukat, akár hetekig is kell várniuk a gumisra. A Hankook Tire Magyarország Kft. anyagfejlesztési menedzsere elmagyarázza, miért érdemes időben cselekedni, és már a megfelelő gumikkal várni az első hideget. A nyári- és téli gumik között az alapvető különbség az összetételükben és mintázatukban van. A téli gumik mintázatát sűrűbben elhelyezkedő lamellák alkotják, amik oldalirányú elhelyezésük miatt kifelé terelik a kerék alá kerülő havat és csapadékot, jobb tapadást biztosítanak a csúszósabb felületeken is. Speciális anyagösszetételük miatt a téli abroncsok akár…

Tovább olvasom

Alig 20 perc alatt kimerült a gyármentő program kerete

Felfüggesztették a regisztrációt a gyármentő programba – olvasható a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján. A lépésre elmondásuk szerint a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt volt szükség. A regisztráció szerda reggel 7:30-kor indult, de az Index szerint 7:48-kor le is zárták, vagyis 18 perc alatt elfogyott a program 150 milliárdos kerete. A lap szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a program számára további forrásokat szabadítanak fel. A Gyármentő Programmal energiahatékonyságot növelő nagyvállalati beruházásokat támogat a kormány. Olyan cégek jelentkezhettek, amelyek legalább 200 millió forint értékben növelik az energiaellátási kapacitásukat – például…

Tovább olvasom

Aggasztóan romlik a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota

Erről írnak közös szakmai állásfoglalásukban az óvoda- és iskolapszichológusok, akik szerint a súlyosabb mentális zavarok is egyre gyakoribbak. „Intézményi munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota aggasztóan romlik. Az óvodákban a szorongás, a viselkedés- és figyelemzavar, az iskolákban ezek mellett a depresszió, pánik, önsértés vagy akár a súlyosabb mentális zavarok megjelenése rendszeresen előforduló jelenség lett” – olvasható abban a Telex által szemlézett szakmai állásfoglalásban, amit közel 300 iskola- és óvodapszichológus írt alá azért, hogy a közoktatás problémái miatt felhívják a figyelmet a gyermekek romló mentális egészségi állapotára.…

Tovább olvasom

Gyönyörű képek készültek az új Tisza-Túr víztározóról

Elkészült a komoly árvizek elvezetésére alkalmas Tisza-Túr tározó a Tiszán. Az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas Tisza-Túr árapasztó tározó árvizek idején 50 centiméterrel képes csökkenteni a Tisza vízszintjét. A komplex vízgazdálkodási rendszerként működő tározónak jelentős szerepe lesz a vízpótlásban és abban, hogy egyensúlyban tartsa a térség vízháztartását, írja a 24.hu. A Tisza, a Túr és a magyar-ukrán határra vezető 491-es főút között elhelyezkedő, 16 négyzetkilométeren megépült létesítmény 42 millió köbméter víz befogadására alkalmas. A Tisza bal partján megépített, másodpercenként 870 köbméter vízátbocsátó képességű vízbeeresztő műtárgy segítségével a tározó rövid…

Tovább olvasom

Cegléden még a nyilvános WC is bezár

A szomszédos Ceglédet is utolérte az energiaválság. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Vörösmarty téri okos illemhely üzemelése energiatakarékossági okok miatt előreláthatólag 2022. november 01-től – 2023. február 28-ig szünetel, áll a Cegléd város hivatalos oldalán olvasható szűkszavú közleményben. A Pest megyei város egyelőre nem zár be -az illemhelynél nagyobb- intézményeket. Csáky András polgármester legutóbbi beszámolójában arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a kommunális- és az építményadó 20-25%-os emelésére tett javaslatot. “Tudom, hogy minden kiadás gondot jelenthet az egyes háztartásokban, de nekünk az a feladatunk, hogy az intézmények működését biztosítsuk. Nem…

Tovább olvasom