Kihalt nyelv a jász és a kun, mégis többen beszélnek jászul és kunul is otthon

A népszámláláskor több ezer ember vallotta azt, hogy otthon szkítául beszél, de előkerült több száz, jászul beszélő válaszadó is. Kunul is többen beszélnek, holott a kun nyelv utolsó ismerője a hagyomány szerint a XVIII. században halt meg, bár kétséges, hogy valóban kunul tudott-e… Magyarországon persze semmi sem lehetetlen…

Tovább olvasom

Népszámlálás: Kicsivel több mint 9,6 millióan élünk Magyarországon

A halálozás miatt 464 ezer fővel csökkent a lakosság száma bő egy évtized alatt. Közzétette a tavaly október-novemberi népszámlálás első előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal – írta meg a HVG. Kovács Marcell, a népszámlálás vezetője csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország lakossága 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A teljes népességből 4 millió 613 ezer férfi, 4 millió 991 ezer nő, a 14 év alattiak száma 1 millió 407 ezer. Az idősödő korszerkezet miatt egyre több az…

Tovább olvasom

Úgy tűnik, mégsem rónak ki pénzbírságot a népszámlálást megtagadókra

Pedig ősszel még arról volt szó, hogy akár több mint százezer forintra is büntethetik azokat, akik megtagadják a kérdőív kitöltését. A 24.hu több körben is kérdéseket tett fel a Központi Statisztikai Hivatalnak azzal kapcsolatban, hogy hány esetben szabtak ki büntetést azokra, akik kihagyták a 2022-ben zajlott népszavazás kérdőíveinek kitöltését. Végül választ is kaptak: egyszer sem. A hivatal válaszában azt írta, „a KSH célja a népszámláláshoz kapcsolódóan nem a szankcionálás, hanem az volt, hogy a lakossággal együttműködve sikeres cenzust hajtson végre.” Azt is megírták, hogy 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be a népszámlálás…

Tovább olvasom

Népszámlálás: rejtélyes módon eltűnt csaknem 400 ezer magyar

Sokan lehetnek, akik már külföldön élnek. Hétfő este véget ért a 2022-es népszámlálás: a Népszava információi szerint a Központi Statisztikai Hivatalhoz (KSH) legfeljebb 9,3 millió állampolgárról érkezhetett adat, miközben a lakosságszám 9,68 millió.  A lap forrásai szerint sokan lehetnek olyanok, akik már külföldön élnek, nincs is magyarországi lakásuk, így eleve bele sem kerültek a népszámlálásba, vagy ha van is ingatlanjuk itthon, nem jutott el hozzájuk a népszámlálási felhívás, vette át a hírt az RTL. Azt, hogy fogy a népesség, a magyar kormány nemigen akarja tudomásul venni, Novák Katalin továbbra is 15 millió…

Tovább olvasom

Szolnokon is becsengethetnek a népszámláló biztosok akkor is, ha online kitöltöttük a kérdőívet

Ennek oka egy technikai anomália, úgyhogy semmiképp ne dobjuk el azt a visszaigazoló kódot, amivel bizonyítjuk, hogy valóban kitöltöttük. Szolnokon is bárkivel megeshet. A népszámlálást végző kérdezőbiztosok rendszeresen becsöngetnek olyan háztartásokhoz is, ahol korábban már online kitöltötték a népszámlálási kérdőívet. A problémát az okozza, hogy a KSH által használt cím nem mindig egyezik azzal, amit az online kitöltésnél adnak meg az emberek – válaszolta a Telex kérdésére a statisztikai hivatal. Sok ilyen eset lehet, mivel több mint 3 millió címről online válaszolták meg a kérdéseket. Technikai problémák miatt eleve késve indult a…

Tovább olvasom

Akadozott a személyes népszámlálás is

A KSH szerint már orvosolták a hálózati hibát. Nem volt elérhető a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszere, ezért egy ideig akadozott a személyes népszámlálás – számolt be róla a hvg.hu. A lap információi szerint a népszámlálóbiztosok hiába vitték fel a rendszerbe a kapott adatokat, azok elvesztek, így a népszámlálók lényegében feleslegesen dolgoztak. A KSH azt javasolta a népszámláló biztosoknak, hogy a hiba elhárításáig ne végezzenek terepmunkát. A KSH a hvg.hu érdeklődésére lényegében elismerte a hibát, azt azonban nem közölték, hogy pontosan mennyi ideig tartott. Mint írták, a népszámlálás adatgyűjtő rendszere akadozott,…

Tovább olvasom

Terheléses támadás gyanújával nyomoznak a népszámlálási oldal leállása kapcsán

Eredetileg vasárnap éjfélig lehetett volna kitölteni a népszámlálási kérdőívet a KSH internetes felületén, alaposan akadozott azonban a felület vasárnap. A „nagy érdeklődésre” hivatkozva a KSH szerda 10 óráig meghosszabbította a népszámlálás online adatszolgáltatási időszakát. Mindeközben pedig a rendőrség is lépett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terheléses támadás miatt rendelt el nyomozást. – tudta meg a Népszava. Az eljárás „saját észlelés alapján” indult el, bővebb tájékoztatást pedig a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak a lapnak. A kitolt határidőre az adatgyűjtésben érintett mintegy 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről összesen közel 7 millió személyi kérdőív érkezett…

Tovább olvasom

Így szúrhatjuk ki, ha csalók akarnak átverni minket a népszámlálásnál

A jövő héten indul a népszámlálás azon szakasza, ahol személyesen felkeresik azokat, akik nem töltötték ki online a kérdőíveket. Ez persze lehetőséget ad arra a csalóknak, hogy átverjenek embereket – a Bahir.hu öt tanácsot gyűjtött össze cikkében, hogy miként ne hagyjuk ezt: 1. A látogatás időpontja Hivatalosan október 17-én indulhatnak el a számlálóbiztosok, ezért ha valaki korábban érkezik, az már önmagában egyértelművé teszi, hogy ő nem valódi biztos. Ugyanígy ha valaki november 20. után érkezik, arról is egyértelmű, hogy nem hivatalos biztos, hiszen addigra már le kell adnunk a népszámláláshoz használt eszközöket.…

Tovább olvasom

Az első héten több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási ívet

Október 1-jén elindult a népszámlálás, először online formában lehet kitölteni a kérdőívet. Egy hét alatt már több mint kétmillióan teljesítették a feladatot. A KSH közleménye szerint szombat 13 óráig 1 millió 74 ezer címről 2,4 millió kérdőív érkezett be a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt minden ötödik címről, (21,4 százalék) beérkeztek a válaszok. A legnagyobb arányban Győrladamér településen töltötték ki a kérdőívet, itt a kitöltési arány meghaladja a 39 százalékot. Megyei bontásban Győr-Moson-Sopron vezet 25,3 százalékos kitöltési aránnyal, a második Fejér megye (24,1 szálalék), míg a harmadik…

Tovább olvasom

Néhány tévhit a népszámlálásról

Október elején megkezdődött a népszámlálási kérdőívek kitöltése. Az első két hétben erre az online rendszeren keresztül van lehetőség, aki pedig ezt nem veszi igénybe, ahhoz október 17-től a számlálóbiztosok személyesen is ellátogatnak. Az elmúlt időszakban ugyanakkor több olyan közösségi oldalon megjelenő poszt terjeng a Népszámlálással kapcsolatban, ami nem a valóságot, vagy legalábbis nem a teljes igazságot rögzíti. A Bahír ezeket a tévhiteket gyűjtötte össze, egyúttal választ is adva rájuk. „A népszámlálás nem kötelező, a GDPR alapján nem kötelességünk az adatszolgáltatás.” A főszabály valóban az, hogy bármilyen jellegű adatszolgáltatás önkéntes, ugyanakkor jogszabályok ezzel…

Tovább olvasom