Egyre gyakoribbak a bolti lopások az infláció miatt

Megosztás

Jelentősen emelkedett a bolti lopások száma az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest, tájékoztatta a HVG-t az ORFK kommunikációs szolgálata. A lap a Nyugat-Európában egyre gyakoribb, kis tételű bolti lopások apropóján érdeklődött a rendőrségnél a magyar helyzet iránt.

Nyugat-Európában az élelmiszer-infláció miatt váltak egyre gyakoribbá a bolti lopások, melyek kísérőjelenségeként már olyan hétköznapi termékekre is csipogó riasztót raknak a boltokban, mint pl. a 3,99 fontért kínált tömbsajt.

Magyarországon európai összevetésben is kiemelkedően magas az élelmiszer-infláció, amit a bűnügyi statisztika is tükröz. Az ORFK tájékoztatása szerint idén 8396 esetben loptak hiper- és szupermarketből, vagy egyéb, vagyonőrt foglalkoztató üzletből. Az ötvenezer forintot meg nem haladó bolti lopások jellemző helyszíne még a kisbolt, dohánybolt, benzinkúti shop. A bő nyolcezer ilyen lopás 22,5 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt.

A legtöbb lopást Budapesten követték el, a fővárost messze lemaradva követi Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Győr-Moson-Sopron megye. A legkevesebb lopást Vasban, Komárom-Esztergomban és Baranyában regisztrálták.

Forrás: HVG.hu, 444.hu

Kapcsolódó cikkek