Egyre több ország javasolja állampolgárainak, hogy hagyják el Ukrajnát

Egy nappal azután, hogy Biden elnök arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el Ukrajnát, hasonló tartalmú üzeneteket fogalmazott meg a holland, a norvég és a brit kormányzat is. Az amerikaiak mellett a brit külügyminisztérium és a holland kormány is arra figyelmeztetett, hogy nem áll módjában kimenekíteni állampolgáraikat abban az esetben, ha bekövetkezne az Ukrajna elleni orosz támadás. Bejelentette az Európai Külügyi Szolgálat, az EU diplomáciai testülete is, hogy hazarendelik minden olyan munkatársukat Ukrajnából, akinek a jelenléte nem feltétlenül szükséges a működéshez. Matti Maasikas az unió ukrajnai nagykövete egyenesen úgy fogalmazott egy belső levélben, hogy az ország…

Tovább olvasom

Orbán neve is előkerült az oligarchákról szóló EP-jelentésben

“A mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont” – róják fel a magyar kormányfőnek. Több helyen is bírálja a magyarországi gyakorlatot és személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt az oligarcha struktúrák elleni harcról szóló friss jelentés, amelyet a minap fogadott el az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága – számolt be róla a Népszava. A szakbizottság tagjai a szavazás során jóváhagytak egy sor módosító indítványt, amely bírálja és aggasztónak nevezi az uniós pénz magyarországi felhasználásával kapcsolatos jelenségeket. Ezek közé sorolják, hogy Magyarországon 2018-2019-ben kirívóan magas volt az egyetlen ajánlattevővel…

Tovább olvasom

A brit miniszterelnök nem egyszer tévedt el, újabb bulijáról jelentek meg képek, amikor országában teljes lezárás volt

Abban az időszakban kettőnél több, nem ugyanazon háztartásban élő ember nem tartózkodhatott, de legfőképpen nem bulizhatott egy helyen, de Boris Johnson valahogy ezt sem tartotta be. Egyre nő rajta a nyomás, zuhan a népszerűsége. Tovább nő a nyomás Boris Johnsonon: a brit miniszterelnök hónapok óta próbálja túlélni Downing street-i rezidenciáján a Covid-lezárások idején tartott bulik miatt kitört botrányhullámot, most pedig újabb fotók láttak napvilágot – írja a hvg.hu a The Mirror nyomán. A legújabb felvételeken nem a korábbi, 2020 tavaszán és nyarán készült események, hanem egy 2020. decemberi, karácsonyi buli felvételei láthatóak, amelyen egy…

Tovább olvasom

A 80 éves iskolaigazgató apáca óriási összeget lopott, hogy szerencsejáték-függőségét ne kelljen feladnia

Valójában tíz éven keresztül nyúlta le folyamatosan a pénzeket a kaliforniai hölgy, a sikkasztott összegek nagy részét pedig a kaszinókban összeszedett komoly adósságainak rendezésére fordította. Egy kaliforniai apácát és iskolaigazgatót, aki 835 ezer dollárt lopott el, hogy finanszírozza szerencsejátékos életmódját, hétfőn egy év börtönbüntetésre ítéltek – írja az NBC News.  A 80 éves Mary Margaret Kreuper beismerte, hogy 2008 és 2018 között lopta el a pénzt, amikor a Los Angeles Torrance nevű külvárosában lévő Szent Jakab katolikus iskola igazgatója volt. Otis D. Wright II, az amerikai kerületi bíróság bírája arra is…

Tovább olvasom

Két megállónál sem állt meg a totál részeg mozdonyvezető, a rendőrök lekapcsolták

A dunaszerdahelyi állomásra beérkezve már rendőrök várták a vonatvezetőt. A masiniszta évtizedek óta dolgozott a vasúttársaságnál, most viszont a komoly mértékű ittasság és a veszélyeztetés miatt azonnal kirúgták. A Komáromból vasárnap 17:42-kor elindult személyvonat a Csallóközaranyoshoz tartozó felaranyosi (Horná Zlatná) és az azutáni, ekeli állomáson sem állt meg, Dunaszerdahelyre beérve pedig már rendőrök várták a mozdonyvezetőt – írja a Paraméter. Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője elmondta, hogy az esetet a vasúttársaság munkatársai jelentették a ZSSK diszpécserének, ezután várták rendőrök a vonatot Dunaszerdahelyen. A rendőrök meg is szondáztatták a gyanús…

Tovább olvasom

Észak-Korea hekkerei már több százmillió dollárt nyúltak le a világ többi részéről

Több mint 400 millió dollárra becsüli az ENSZ Biztonsági Tanácsának készült jelentés azt összeget, amelyet 2021-ben a szorgos észak-koreai hekkerek összehoztak – írja az az ENSZ-jelentés, amit az amerikai ABC portál ismertetett, magyarra pedig a HVG munkatársai fordították le. Az ENSZ BT szankciókkal sújtja Észak-Koreát nagyszabású rakéta- és nukleáris programja miatt, amellyel immár nemcsak a közeli országokat, de az Egyesült Államokat is fenyegetheti. Legalábbis ezt állitja Észak-Korea elnöke, aki minden pénzt a fegyverkezésre fordít, miközben az ország lakosságának jelentős része éhezik. Kim Dzsong Un korábban többször is találkozott Donald Trump exelnökkel, meg…

Tovább olvasom

Beszállt a kampányba az erdélyi református püspök is – sejthetjük, hogy a kormányoldalon

Az egyházkerület azt kommunikálja, a püspök csak egyszerűen a szavazásra akarja buzdítani híveit. Ám a levél végén valamiért pont a Fidesz legfontosabb kampányszlogenje szerepel, micsoda véletlen. Beszállt a választási kampányba Csűry István erdélyi református püspök, aki a “Nemzetünkhöz méltó értékrend” címmel tett közzé egy bejegyzést a Facebookon, amely megjelent az egyik egyházmegye honlapján is. Ebben arra buzdított, hogy a “határon kívül rekedtek” vegyenek részt a választáson, hiszen az állampolgársággal szavazati jog is jár. “Nemcsak jogot nyertünk, hanem kötelességet is, de mindkettőt áldásnak kell tekintenünk” – írta, majd a lehetőségért köszönetet…

Tovább olvasom

Amerikai források szerint az Ukrajna elfoglalásához szükséges orosz csapatok nagy része már a határon van | videó

A Reuters forrásai szerint sok jel utal a támadás előkészítésére, a csapatmozgásokon túl például a nukleáris töltetekkel folytatott szokásos hadgyakorlatot is előrehozta Oroszország őszről tavaszra. Február 15-e és március vége között a támadáshoz szükséges létszám már a határon lesz, és az időjárás is alkalmas lenne a támadás megkezdésére. A források azt is hangsúlyozták, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékai nem egyértelműek. Az esetleges támadás mérete és célja is kétséges, nem feltétlenül irányul a teljes ukrán terület vagy akár Kijev megszállására, de az is lehet, hogy a konfliktus még diplomáciai eszközökkel…

Tovább olvasom

Napra pontosan 70 éve lépett trónra II. Erzsébet brit királynő

A rekordot már évek óta ő tartja, vasárnap újabb mérföldkőhöz érkezett. Vasárnap, február 6-án van a 70 éves évfordulója annak, hogy II. Erzsébet királynő trónra lépett, s ő lett Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje – írja az MTI tudósítása. Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán királlyá koronázták a londoni Westminster-apátságban, de a 96. életévéhen járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő az angol trónon. Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját II. Erzsébet…

Tovább olvasom

Az USA és az Egyesült Királyság után Lengyelország is fegyvereket küld Ukrajnának

Nagyobb fegyverszállítmányok érkeztek Ukrajnába az elmúlt hetekben az Egyesült Államoktól és az Egyesült Királyságból, most pedig Lengyelország jelentette be, hogy rakétarendszereket küldenek Magyarország szomszédjának – számolt be itthon a háborús készültségről a HVG. Ezt a szerdai Twitter-bejegyzésében Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter jelentette be: „A legkorszerűbb lengyel felszerelést, a Piorun (Villám) hordozható légvédelmi rakétarendszereket adjuk, valamint lőszereket” – írta Blaszczak. Arról, hogy Lengyelország az „Ukrajnát Oroszország részéről érő fenyegetés” miatt több tízezer védelmi célú lőszert szállít keleti szomszédjának, hétfőn Pawel Soloch, a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke tájékoztatta a közvéleményt. Kedden…

Tovább olvasom