A 14, illetve 16 éves fiúkkal szemben az eljárás megkezdődött, a műemlékvédelem alá tartozó általános iskolát annyira kifosztották, hogy ötször fordultak lopott talicskájukkal.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Horrorbaleset az M4-en: a kormány vágta el a kamionvezető nyakát
Egy ember életét vesztette, amikor két kamion rohant egymásba az M4-es úton. Egy szemtanú sokkoló részletekről számolt be, ugyanis kiderült: súlyos figyelmetlenség vezethetett a megdöbbentő halálhoz.
Tovább olvasomEgy aknában bujkált a tiszaburai tolvaj
Egy 31 éves tiszaburai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy helyi asztalos műhely udvarára bement 2023. március 12-én 22 órát megelőzően, és 27 szál stafnit és 2 db fagerendát tulajdonított el, összesen 65.470 forint értékben. Bejelentést követően a rendőrök adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd a bűncselekmény helyszínétől 1 km távolságra, egy aknában leltek rá a bujkáló feltételezett elkövetőre. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Vallomásában a férfi előadta, hogy a faanyagokat pénzzé tette. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és az…
Tovább olvasomEgy sor férfit vádolt meg nemi erőszakkal a 22 éves nő, akiket meg is hurcoltak – most kiderült, minden történet kitaláció
Durva történetre derült fény, ezért sem szabad mindent elhinni elsőre, ami a közösségi médiában szembejön velünk. A fiatal hölgy több férfit is hihetően azzal vádolt meg, hogy megerőszakolták őt, egyikük emiatt két és fél hónapot ült vizsgálati fogságban. Csak nagyon lassan kerekedett ki a hatóságok számára, hogy a hölgy az első másodperctől kezdve hazudott. Nyolc és fél év börtönre ítélte a prestoni koronabíróság a 22 éves Eleanor Williamst, amiért hamisan nemi erőszakkal és embercsempészettel vádolt meg több férfit – írja a Guardian. Az angliai Barrow-in-Furnessből származó fiatal lány 2020 májusában töltött…
Tovább olvasomOtthon, saját gyerekét segítette világra az apuka
Minap hajnalban kezdődtek a fájásai annak a 39 hetes kismamának, akihez Pest vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét. Az események nagyon felgyorsultak, így az aggódó szülők már nem tudtak kórházba indulni. A mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben instruálta az apukát a szükséges előkészületekre. Bár a férfi nagyon megrémült, a mentős bajtársnő folyamatosan nyugtatva sorolta a teendőket. Az édesapa pontosan követte az utasításokat és mindössze néhány perc alatt világra is segítette második gyermekét. A baba rögtön felsírt, az apuka pedig elérzékenyülve köszönte meg a segítséget a vonal végén…
Tovább olvasomKiderült: egy 15 éves diák fenyegetőzött több magyarországi iskola felrobbantásával
Háromszor is eljátszotta ezt egy hónapon belül, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Akár öt évet is kaphat meggondolatlan és felelőtlen cselekedete miatt a zalaegerszegi fiatal elkövető. Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen. A tettes egy hónapon belül további két alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási…
Tovább olvasomEgyre több a szabadtéri tűz
A napokban egyre több szabadban keletkezett tűzhöz riasztják a tűzoltókat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, amelyek oka általában kerti zöldhulladék-égetésre vezethető vissza. Március 1-je óta, vagyis a két tavaszi hét alatt már 43 alkalommal keletkezett tűz a szabadban, a leégett terület pedig meghaladta a 423 ezer négyzetmétert, amely közel akkora méret, mint negyven futballpálya. Ha valaki a saját kertjében, a szőlőjében, a telkén az összegyűjtött száraz növényeket el szeretné égetni, azt csak akkor teheti meg, ha az adott településnek van erről szóló önkormányzati rendelete. Az összegyűjtött zöldhulladékot kizárólag az önkormányzati rendeletben meghatározott időben…
Tovább olvasomKémény égett Kenderesen
Egy szilárd tüzelésű kandalló kémény nyílásában lerakódott korom gyulladt ki hétfő reggel Kenderesen, tájékoztatott a Kisújszállási Tűzoltó-parancsnokság. A kémény belsejét – amelyet több napja nem használtak – a lakótértől mindössze egy gipszkarton borítás határolta. A meggyulladt korom miatt a gipszkarton átégett. Ezt vette észre a tulajdonos, aki azonnal hívta a tűzoltókat. A kisúji tűzoltók a falburkolatot megbontották és az égést megszűntették. A tulajnak nem volt kémény felülvizsgálati jegyzőkönyve – így a kéményseprők a használattól eltiltották és hatósági eljárás is indult az ügyben.
Tovább olvasomElképedve látta, hogy fényes nappal lopják a tulajdonát
A sértett épp akkor autózott el a felújítás alatt álló ingatlana előtt, amikor megkárosították. A szolnoki rendőrök a bűncselekmény helyszínén érték tetten a párost. Egy szolnoki, bekerített ingatlan drótkerítését bontotta meg két személy március 13-án a délelőtti órákban, majd az udvarról 200 db bontott téglát hordtak ki, hogy azokat egy kézikocsival elvigyék. A sértett éppen akkor gurult el személygépkocsijával a felújítás alatt lévő ingatlana előtt, amikor a bűncselekmény történt, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások tetten érték a még javában munkálkodó jogsértőket, akiket a helyszínen elfogtak és előállítottak…
Tovább olvasomKétszer sült fel egymás után: egyszer ittasan, egyszer jogsi nélkül
Egy zagyvarékasi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén március 12-én 3 óra 15 perckor, mikor a rendőrök ellenőrizték. A 40 éves férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A sofőrt további mintavételre előállították és vezető engedélyét a helyszínen elvették, majd szabadon bocsátották. A szolnoki rendőrök alig egy óra elteltével ismét ellenőrzés alá vonták a férfit, aki akkor is gépkocsival közlekedett, immár vezetői engedély nélkül. A jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
Tovább olvasom