A Vasas győzött a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I alapszakaszának 26., utolsó fordulójában, szombaton, ezzel megőrizte harmadik helyét a tabellán. A Tisza-partiak ugyanakkor a 9-7-es vereség nyomán visszaestek a negyedikről az ötödik helyre, és pozíciójukat a Szeged otthonában győztes Honvéd foglalta el. Az elődöntőbe jutás kilenc év után sikerült a Honvédnak. Az elődöntőben FTC-Honvéd és OSC-Vasas meccseket rendeznek, mindkettőt a pályaválasztó 6-0-s pontelőnyről kezdheti, azaz az egyik fél 7. pontjáig tartó párharcot rögtön lezárhatja. Szintén 7 pontig tartó csatát (az egymás ellenei eredményeket magukkal hozzák) vívnak 5.-8. és…
Tovább olvasomKategória: Sport
Egyenlített a negyeddöntőben a Körmend
A Körmend hazai pályán aratott négypontos sikerével 2-2-re egyenlített a Szolnok elleni párharcban a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében. A találkozó legeredményesebbje a szolnoki Jabril Durham lett 18 ponttal. A párharcot eldöntő mérkőzésre vasárnap Szolnokon kerül sor. Az elődöntőben a címvédő Falco a ZTE-vel találkozik, míg a körmendiekre vagy a szolnokiakra az Alba Fehérvár vár. Eredmény (a magyar szövetség honlapja alapján): Férfi NB I, negyeddöntő, 4. mérkőzés: Egis Körmend-Szolnoki Olajbányász 68-64 (19-11, 18-19, 17-18, 14-16). Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2. MTI
Tovább olvasomNagyon simán elverték hazai pályán a szolnoki pólósokat
A címvédő és éllovas Ferencváros magabiztos, 10-3-as győzelmet aratott a Szolnok vendégeként a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szerdai játéknapján. Varga Zsolt együttese továbbra is veretlen az idényben. Eredmény, alapszakasz, 25. forduló:Szolnoki Dózsa – FTC-Telekom Waterpolo 3-10 (1-2, 0-1, 1-3, 1-4). A bajnokságban csak a 4. helyen áll a szolnoki együttes. A tabella eleje: 1. FTC Telekom Waterpolo 25 24 1 – 379-177 73 pont 2. Genesys OSC Újbuda 24 21 1 2 365-200 64 3. A-Híd VasasPlaket 24 19 – 5 337-200 57 4. Szolnoki Dózsa 25 18 1 6 272-202 55 5. EPS-Honvéd 25 18 – 7 299-204 54 MTI
Tovább olvasomÓriási előnyben a Szolnoki Olajbányász
Hazai pályán harcolta ki az elődöntőbe jutást a címvédő Falco és a Székesfehérvár is a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párharcának keddi harmadik mérkőzésén. Keller Ákos 24 ponttal vette ki a részét a Szombathely húszpontos sikeréből a DEAC ellen, így összesítésben 3-0-ra nyerte meg a párharcot. Az Alba Fehérvár az utolsó negyedig kiélezett csatát vívott a Kecskeméttel, a hajrát azonban Vojvoda Dávidék bírták jobban, így a címvédőhöz hasonlóan 3-0-val jutottak a legjobb négy közé. A soproniak 2-1-re szépítettek Zalaegerszegen, a szolnokiak pedig hazai pályán legyőzték a bajnokság tavalyi ezüstérmesét, a…
Tovább olvasomEgyenlített a Körmend az Olajbányász ellen
Egyenlített a Körmend a negyeddöntőben, miközben másodszor is nyert a Falco és az Alba. A címvédő Szombathely 77-64-es sikert aratott a DEAC vendégeként a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párharcának szombati második mérkőzésén, ezzel összesítésben már 2-0-ra vezet. A friss Magyar Kupa-győztes Falco többek között Keller Ákos és Perl Zoltán remek teljesítményének köszönhetően – akik egyaránt 20 pontot szereztek – magabiztosan duplázta meg előnyét Debrecenben, míg a Székesfehérvár szoros mérkőzésen diadalmaskodott a Kecskeméttel szemben, így a szombathelyiekhez hasonlóan már csak egy győzelem választja el az elődöntőtől. Ezt nem mondhatja el…
Tovább olvasomAlaposan lenyomták a víz alá a szolnoki pólósokat
Az OSC 18-8-ra legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján. A mezőny legeredményesebb játékosa az ötgólos szolnoki Jansik Dávid volt, a hazaiaktól Manhercz Krisztián négyszer volt eredményes. Eredmény, alapszakasz, 24. forduló:Genesys OSC Újbuda-Szolnoki Dózsa 18-8 (6-1, 4-2, 4-4, 4-1) A tabella: 1. FTC Telekom Waterpolo 24 23 1 – 369-174 70 pont 2. Genesys OSC Újbuda 24 21 1 2 365-200 64 3. A-Híd VasasPlaket 24 19 – 5 337-200 57 4. Szolnoki Dózsa 24 18 1 5 269-192 55 5. EPS-Honvéd 24 17 – 7 277-196 51 MTI
Tovább olvasomA Szolnok nyerte a bronzérmet
A Szolnok nyerte a bronzérmet a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupában, mivel a budapesti négyes döntő vasárnapi helyosztóján legyőzte a Kecskemétet. A tavaly kilencedik MK-aranyukat begyűjtő Tisza-partiak 31-18-ra hozták a második negyedet, melynek révén 52-35-re vezettek a nagyszünetben. A 2022-ben Magyar Kupa-bronzérmes KTE a harmadik játékrészben már 24 pontos hátrányba került, és onnan már nem volt visszaút számára. A mezőny legeredményesebb játékosa a kecskeméti Marques Townes lett 19 ponttal. Eredmény, Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa: a 3. helyért: Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 100-77 (21-17, 31-18, 24-21, 24-21)
Tovább olvasomKovács Gergő vezetésével nyert a Szolnok
A Szolnok a négy gólt szerző Kovács Gergő vezérletével nyert 9-7-re a Szentes vendégeként az E.ON férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. E.ON férfi ob I, alapszakasz, 22. forduló: Metalcom Szentes-Szolnoki Dózsa 7-9 (1-2, 3-3, 1-2, 2-2)korábban:Zue.hu Szegedi VE – PannErgy-Miskolci VLC 10-10 (1-1, 2-2, 5-4, 2-3)UVSE-KSI 12-9 (3-2, 3-2, 3-3, 3-2)Kaposvári VK – Tigra-ZF-Eger 10-14 (3-4, 1-4, 3-4, 3-2)Genesys OSC Újbuda – FTC-Telekom Waterpolo 13-13 (2-4, 2-2, 4-5, 5-2)később:EPS-Honvéd – BVSC-Zugló 19.00 MTI Képünk illusztráció.
Tovább olvasomMár nem védi meg címét az Olajbányász, kikapott a Jászberény is
Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 82-76 (16-14, 17-21, 29-24, 18-19)Magyar Kupa, elődöntőBudapest, TüskecsarnokJátékvezetők: Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Nagy Viktor (Hartyáni Zsolt) Szolnok: Durham 16/12, Lukács 16/12, Barnes 10/3, Szubotics 8/6, Williamson 11/3. Csere: Gavin 6/6, Pongó 6/6, Révész 3, Gilszki -, Rudner -. Sopron: Joseph 22/12, Jones 15/6, Valerio-Bodon 6, Barnett 11, Durham 12. Csere: Molnár 4, White 7, Sitku -, Takács 3/3, Supola -. Ezzel kikapott a címvédő, a harmadik helyért játszhat a csapat.
Tovább olvasomA Szolnok a Körmenddel meccsel a nyolc között
A címvédő és alapszakaszgyőztes Szombathely kikapott Székesfehérváron a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának zárásán. Az már az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a Falco nyeri meg alapszakaszt, a Szolnok a második, a Fehérvár pedig a harmadik lesz. Utóbbit pontszámban még beérhette a ZTE, de az egymás elleni eredmények az Albának kedveztek, így biztos volt, hogy a zalai csapat a negyedik helyen végez. A játéknap rangadóján az Alba fogadta a Falcót, bár ennek a meccsnek a presztízsen kívül nem volt tétje. A válogatott Perl Zoltán vezette vasiak csak az első negyedben…
Tovább olvasom