Hétfő reggel szokás szerint a pénteki, szombati és vasárnapi összesített adatokat tették közzé a koronavirus.gov.hu portálon. E szerint összesen 155 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 646-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon – írja a HVG.hu. Egy beteg elhunyt, így a már 30 027-en vesztették életüket a járványban. A gyógyultak száma jelenleg 749 185, az aktív fertőzöttek száma pedig 30 434-re csökkent. 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 624 451, közülük 5 443 749 ember már a második oltását is…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Ezúttal nem tudott győzni a bajnoki nyitányon a Szolnok futballcsapata
Akárcsak egy éve, idén is a Szentlőrinccel találkozott a megyeszékhelyi együttes az NB2 nyitó fordulójában, ám ezúttal csak döntetlenre futotta. Az előző idény első fordulójában a Tiszaligetben csapott össze a Szolnok és a Szentlőrinc. Az egygólos mérkőzést akkor a hazaiak nyerték meg, de az akkor még újonc vendégek immár masszívabb együttes benyomását keltették – olvasható a Nemzeti Sport összefoglalójában. Agilisabban is kezdett a Baranya megyei csapat, ám egy erőtlen lövést leszámítva nem tudott veszélyeztetni. Fokozatosan vette át a találkozó irányítását a Szolnok, de csupán két helyzetet sikerült kialakítania az első…
Tovább olvasomHajdú Péter és párja két oltás után kapta el a koronavírus delta variánsát
A celeb-műsorvezető a legújabb példa arra, hogy az itthon is egyre jobban terjedő mutáns hajlamos kicselezni a vakcinák oltóanyagait. Hajdú Facebook-posztban számolt be minderről: “Ez a ma reggeli covid gyorstesztem! Két oltás ellenére elkaptuk a vírust, ráadásul a delta variánst. Eszti 2 Astrat, én pedig 2 Modernát kaptam korábban. Kedd óta karanténban vagyunk itthon” – fogalmazott Hajdú, aki azt ígérte, vasárnap 18:00-tól élő adásban Instagram oldalán bővebben is beszél majd a történtekről. via atv.hu
Tovább olvasom„Több ponton is aggályosak” magyar kutatók szerint a harmadik oltással kapcsolatos ajánlások
Balkányi László orvosi tudásmérnök, Falus András immunológus, professzor emeritus, akadémikus, Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, habilitált egyetemi docens, Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus és Weltner János orvos fogalmazott meg kritikákat a harmadik oltás kapcsán – írja a HVG.hu. “Nem transzparens módon létrejött, tudományos alátámasztás nélküli, több ponton aggályos” – írták a szakemberek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlás a szakemberek szerint nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy tudományos…
Tovább olvasomKeressük elő a maszkokat, mert Rusvai szerint rövidesen újra kötelező lesz a használatuk
“Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. Rusvai szerint augusztustól fokozatos emelkedésre számíthatunk majd, meredeken azonban csak szeptembertől fognak emelkedni az esetszámok, mikor az iskolákba és munkahelyekre való visszatérés következtében megnő a közösségi találkozások száma – számolt be az atv.hu. A virológus elmondta, a bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken várhatóan nem sokára újra kötelező lesz a maszkviselés, amelyet az 5,5 millió beoltott elérése után töröltek el. A szakember szerint ezt a védettségi igazolvány visszavezetése,…
Tovább olvasomÉppen az olimpia közepén robbant be a koronavírus-járvány Tokióban, riasztóak a számok
A játékok helyszínein is már 225 pozitív esetet derítettek fel, a teljes nagyvárost tekintve pedig 217 százalékos a fertőzöttek számának emelkedése. Ugrásszerűen megnőtt az új koronavírusos esetek száma a japán fővárosban, derül ki a tokiói olimpia sajtóközpontjának legfrissebb jelentéséből. Egyetlen nap alatt 4058 pozitív esetet regisztráltak, ha a hétnapos mozgóátlagot nézzük, akkor ez 217 százalékos emelkedést jelent az elmúlt héthez képest. Hárman meghaltak, és kilencvenheten súlyos állapotban vannak. Ami pedig a tokiói olimpiát illeti: huszonhét új esetet találtak egy nap alatt, a többségük a szervező-lebonyolító csapatból kerül ki, de három sportolónál…
Tovább olvasomMilák Kristóf hajszálnyival kikapott, de így is remekelt, ezüstérmes Európa csúccsal – nyertek a férfi vízilabdások is
Némileg hihetetlen, de a magyar úszóküldöttségből Milák az egyetlen, aki érmet tudott szerezni, egy aranyat és egy ezüstöt. Ki gondolta volna ezt akár fél évvel ezelőtt is? Milák Kristóf második érmét nyerte a tokiói olimpián, nagy versenyben jött be másodiknak Dressel mögött. A magyar úszócsapatból Milák Kristóf az egyetlen érmes. A tokiói olimpia szombati úszódöntői azzal a számmal kezdődtek, amit a legjobban vártunk. A 200 pillangón győztes Milák Kristóf összecsapott a 100 gyorson győztes amerikai Caeleb Dressellel, vagyis a legnagyobb sztárral. Százon Dressel a világcsúcstartó, hatszor úszott már 50 másodperc…
Tovább olvasomSzeptember 1-jéig kell kötelezően beoltatniuk magukat az egészségügyi dolgozóknak
A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele. Ezt csütörtök este a koronavirus.gov.hu közölte, nem sokkal később pedig a Magyar Közlönyben is megjelent az erről szóló kormányrendelet – írja a 444.hu. A védőoltás felvétele minden még be nem oltott egészségügyi dolgozónak kötelező, beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is. Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a…
Tovább olvasomMélység: Kiakadt a fideszes képviselő, mert a Momentum elnöke gratulálni merészelt Milák Kristóf aranyérméhez
Budai Gyulának már számos alkalommal voltak rendkívül “érdekes” megnyilatkozásai, most azonban legutóbbi Facebook-posztjával komoly mélységbe jutott. Van rajta sapka, nincs rajta sapka esete, amivel káromkodások közepette betámadta Fekete-Győr Andrást. Dühös Facebook-poszttal jelentkezett szerdán Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, miután a Momentum elnöke, Fekete-Győr András gratulált az úszó Milák Kristóf aranyérméhez, amelyet a tokiói olimpián szerzett. Budai azzal kezdte bejegyzését, hogy Ez már a legalja az ellenzéknek! Persze azt eddig is tudtuk, hogy Fekete-Győr Andrásnak elég vastag bőr van az arcán, de amit Milák Kristóf olimpiai aranyérmét követően csinált, az már minden képzeletet túlszárnyal”. Ezután…
Tovább olvasomFigyeljünk, az olimpiát kihasználva könnyedén lehetünk átverés áldozatai
Nagy az érdeklődés a játékok iránt, ezt pedig a csalók is kíméletlenül kihasználják, próbáljuk elkerülni a bajos helyzeteket. Próbálják pénzszerzésre használni a nézők érdeklődését, ezért az olimpiához kapcsolódó, a felhasználók hitelesítési adatainak ellopására szolgáló adathalász weboldalakat elemeztek. A Kaspersky szakértői találtak többek között olyan hamis weboldalakat, amelyek különféle olimpiai események streamelését kínálták, vagy olyan versenyekre árultak jegyeket, amelyeken nem is lehetnek nézők, vagy különféle ajándékokat kínáltak, sőt, felbukkant az első hamis olimpiai virtuális deviza is. Élő streamek Tekintve, hogy a nézők a stadionok helyett online nézik majd az eseményeket, kicsit…
Tovább olvasom