Több mint hétszázezres, zsúfolt tömeg nézte végig a tűzijátékot a fővárosban

Megosztás

A kormány rendkívül büszke a rengeteg látogatóra, de a negyedik hullám küszöbén biztosan ez volt a legjobb ötlet? A fogorvosi székbe csak védettségivel lehet beülni, itt azonban oltott-oltatlan maszk nélkül egymás hegyén hátán. Járványügyi szempontból ez így tökéletes?

Az eddigi adatok szerint több mint 700 ezren nézték meg Budapesten a tűzijátékot, közölte Kovács Zoltán a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Facebook-oldalán, írja az MTI.

A pénteki programok ezzel egyébként biztonságosan véget is értek. Pénteken 22 óráig a rendőrség országosan 400 rendezvény lebonyolítását biztosította. Az ünnepi programok pedig országszerte rendőri intézkedés nélkül zajlottak, írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Fotó: Lakatos Péter / MTI

Miután a kormány augusztus 20-át gigantikus, három és fél napos rendezvénysorozattá tette, aminek érdekében még a járványügyi korlátozásokon is enyhített, a programok a hétvégén is folytatódnak majd. Ezeken a tömegrendezvényeken azonban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke szerint, a megelőzés érdekében, jobb maszkban részt venni. (Telex.hu)

A borítókép illusztráció.

Kapcsolódó cikkek