Simán legyőzte a Szolnok a DVTK-t és már második

Megosztás

A Szolnok könnyedén gyűrte le a DVTK-t és már második a tabellán. A miskolciak visszacsúsztak a 9. helyre.

Igencsak régen találkozott egymással a két csapat bajnoki mérkőzésen, hiszen legutóbb 2004 májusában csaptak össze a felek még az NB I/B-ben, és akkor Szolnokon a hazaiak tudtak nyerni 2–1-re. Nyilván a 17 évvel ezelőtti mérkőzés eredménye nem osztott, nem szorzott a hétfő esti találkozó szempontjából, de ezúttal is 1–0-ra vezettek a kék-fehérek a szünetben: Sipos Zoltán higgadt befejezése nyomán került előnybe a MÁV. Jobban, sokkal agilisabban játszott a vendéglátó az első félidőben, így megérdemelten került előnybe a 20 éves középpályás révén, aki ötödik bajnokiján a negyedik gólját érte el – írja a Nemzetisport.hu.

A Molnár Gábort és Könyves Norbertet is nélkülöző DVTK támadójátéka a második félidőben sem javult fel, sőt, a MÁV hamar kettőre növelte előnyét Tisza Kálmán fejes góljával (2–0). A vendégek a folytatásban is csak erőlködtek, a cserék sem hoztak új színt a játékukba. Végül maradt a kétgólos különbség, ez pedig azt jelenti, hogy a Diósgyőr már az ötödik fordulóban elveszítette veretlenségét, ráadásul maradt a tabella kilencedik helyén, míg a Szolnok immár a második helyen nyomul.

SZOLNOKI MÁV FC–DIÓSGYŐRI VTK 2–0 (1–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1200 néző. Vezette: Káprály Mihály (Baghy Csaba, Szilágyi Norbert)
SZOLNOK: Csáki – Molnár R., Szekszárdi (Berdó, a szünetben), Szabó A., Tóth B., Lakatos Cs. – Tömösvári, Tisza K., Sipos Z. (Rokszin, 79.) – Kurdics (Irmes, 70.), Lakatos I. (Vólent, 79.). Vezetőedző: Csábi József
DVTK: Póser – Eperjesi, Hegedűs J. (Polgár, a szünetben), Szatmári Cs., Bárdos – Zsemlye (Jurek, 65.), Oláh B. – Hornyák (Bokros, 65.), Németh Márió (Makrai, 73.), Suljic (Szűcs K., a szünetben) – Horváth Z. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Sipos Z. (40.), Tisza K. (54.)
MESTERMÉRLEG
Csábi József:
 – Egy percig sem volt kérdés, hogy győzelmet aratunk a Diósgyőr felett. Mind fizikailag, mind taktikailag felül tudtuk múlni az egyik bajnokaspiránst. Büszkeséggel tölt el, hogy fordulóról fordulóra fejlődünk a számos hiányzónk ellenére.
Kondás Elemér: – Ellenfelünk minden tekintetben sokkal jobb volt, és kíméletlenül kihasználta a hibáinkat. A második góljuk után nagyon masszívan védekeztek a hazaiak, hiába próbáltunk többféle variációban is támadásokat vezetni. Sajnos ezúttal nem választottunk jó megoldásokat, és hozzá kell tennem, nagyobb felelősséggel kell futballoznunk a továbbiakban.

1. Nyíregyháza Spartacus53212–6+6 11
2. Szolnoki MÁV FC53210–5+5 11
3. Kecskeméti TE531113–7+6 10
4. Vasas FC531110–7+3 10
5. Dorogi FC5327–709
6. ETO FC Győr5239–5+4 9
7. Szombathelyi Haladás5235–2+3 9
8. Szeged-Csanád Grosics Akadémia52216–3+3 8
9. Diósgyőri VTK52215–508
10. Budafoki MTE52129–6+3 7
11. Pécsi MFC51315–4+1 6
12. Szentlőrinc SE556–605
13. BFC Siófok554–405
14. FC Csákvár51133–6–3 4
15. Budaörs51138–13–5 4
16. III. Kerületi TVE51133–10–7 4
17. Soroksár SC5326–11–5 3
18. Békéscsaba 1912 Előre5235–9–4 2
19. Tiszakécske5235–10–5 2
20. FC Ajka5234–9–5 2

Kapcsolódó cikkek