Jogosítvány nélkül vezetett az X-faktor győztese, napokra fogdába került

Oláh Gergő vétett a szabályok ellen, most még megúszta pénzbüntetéssel és vezetéstől való eltiltással, de ha újra megtörténne hasonló, egy évet is kaphat. Jogosítvány nélkül ült autóba az X-faktor harmadik szériájának győztese, Oláh Gergő, és miután Nógrád megyei rendőrök elfogták, három napra fogdába zárták – írja a Blikk.hu. Ezenfelül az énekesre a bíróság 300 ezer forintos pénzbírságot szabott ki, illetve három hónapra eltiltották a vezetéstől. Ha ez idő alatt az énekes volán mögé ül, akár egy évre is börtönbe kerülhet. A lap információi szerint az énekesnek nem ez volt az első közúti…

Tovább olvasom

A jászberényi Kiss Kevin második lett az X-Faktorban

Véget ért az idei X-Faktor az RTL-en. A verseny második helyezettje a jászberényi Kiss Kevin lett. Kiss Kevin a válogatón a Csinibaba című saját dalával jutott tovább a táborba, ahol mind a két feladattal sikerült meggyőznie a mentorokat. A mentorházban pedig a Bukott angyal című saját dalával bizonyította be, hogy ott a helye az élő show-ban. Az első élő show-ban Táncolj ma! című saját adta elő. A második élő show-ban az LGT – Álomarcú lány című dalával lépett színpadra. A harmadik élő show-ban két produkcióval is elkápráztatta a nézőket: az R-GO…

Tovább olvasom