A magyar közigazgatás korszerűségét méltatta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön, az újszászi kormányablak átadásán. György István elmondta: több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait. Hozzátette: a 2010-es választások után a kormány elkötelezett volt a magyar közigazgatás fejlesztésében.A kiegyezés óta nem volt olyan évtized, amikor ekkora fejlődésen ment volna keresztül a magyar közigazgatás – közölte. A kormányablak-projekt zászlóshajójává vált a közigazgatás fejlesztésének – jegyezte meg. Az államtitkár elmondta: a közigazgatásban…
Tovább olvasomCímke: újszász
Mávinform: fokozatosan helyreáll a menetrend az újszászi vonalon
A szakemberek elhárították a pályahibát Kőbánya-felső és Rákos között, így már nincs korlátozás a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, ahol folyamatosan áll vissza az eredeti forgalmi rend – tudatta a Mávinform csütörtök délelőtt az MTI-vel. Korábban azt írták, hogy késésekre kell számítani a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, miután csütörtökön Kőbánya-felső és Rákos között pályahiba elhárítása miatt korlátozást vezettek be. A legfrissebb információk szerint már csak néhány vonat jár rövidebb útvonalon.Hozzátették, hogy az InterCity vonatokon a felármentesség 10.30-ig volt érvényes. Pár napja arról írtunk, hogy ugyanezen a vonalon két vonat majdnem összeütközött. Képünk illusztráció
Tovább olvasomDisznót mentettek a vízóraaknából
Disznót mentett péntek 13-án a szolnoki Életjel Mentőcsoport műszaki egysége. Mint írták, lakóház vízóra aknájába esett egy disznó Újszászon. Az egységek hevederek segítségével kiemelték az állatot. További részleteket nem közöltek. Nem ez az első eset, hogy állatot kellett aknából menteni. Nem is olyan régen a tiszaföldvári tűzoltók egy kutyát mentettek ki egy vízóraaknából Cibakházán, korábban túrkevei tűzoltóknak kellett egy aknából kiskutyát kimenteniük. Fotó: Életjel Mentőcsoport Szolnok
Tovább olvasomKerékpártulajdonost keresnek
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik, és várják a sértett jelentkezését. A Szolnoki Rendőrkapitányság a 16010/52/2023. bü. számon lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy újszászi lakos ellen. Ahogy arról korábban beszámoltunk a szolnoki rendőrök január 6-án tetten értek egy 34 éves férfit, aki az újszászi MÁV állomás kerékpártárolójából éppen kerékpárt akart eltulajdonítani. Tekintettel arra, hogy a bicikli tulajdonosa jelenleg ismeretlen a nyomozóhatóság előtt, a rendőrök azt lefoglalták. A kerékpár Blackwood Cruiser feliratú, fekete színű, hátsó csomagtartóval és világítással felszerelt, továbbá elől fekete színű kosárral valamint sárvédővel ellátott.…
Tovább olvasomA tettest az sem zavarta, hogy a rendőr lefényképezte akciója közben
A szolnoki körzeti megbízott fényképen örökítette meg, ahogy a jogsértő az újszászi vasútállomáson próbálja megszabadítani a lezárt kerékpárt a lakattól. Lakásán a korábbi lopásból származó két kerékpárt is megtalálták a rendőrök. Két sértettől érkezett bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányságra, mert az újszászi vasútállomásnál lévő kerékpártárolóban, kerékpárlakattal lezárt biciklijüket ismeretlen tettes eltulajdonította január 6-án 13 óra 30 perc és 21 óra közötti időben. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Adatgyűjtést követően az egyik egyenruhás úgy gondolta, ismételten ellenőrzi a vasútállomás biciklitárolóját. Nagy meglepetésére épp a bringatárolónál „szorgoskodott”…
Tovább olvasomBővült a feltételes vasúti megállóhelyek köre, ezzel együtt szűkült a szolgáltatás
Hat vasútvonalon tizennéggyel bővült azon – jellemzően alacsony utasforgalmú – megállóhelyek száma, ahol a vonatok csak akkor állnak meg, ha az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy várakoznak a peronon – közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel. A pontosabb közlekedés az üzemanyag-, illetve árammegtakarítás érdekében bevezetett és 2021 óta több ütemben kiterjesztett feltételes megállási rendet gyorsan megszokták az utasok, nem okoz számukra problémát a leszállási szándék jelzése – írták. Térségünkben a Vámosgyörk-Gyöngyös vonalon Kitérőgyár és Gyöngyöshalász megállóhely; a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon pedig Zagyvarékas megállóhely esetében vezetett be feltételes megállási rendet a…
Tovább olvasomLakóház garázsa égett Újszászon
FRISSÍTÉS: A szolnoki hivatásos és a zagyvarékasi önkéntes tűzoltók négy vízsugárral eloltották a lángokat Újszászon, ahol egy lakóház garázsában keletkezett tűz mintegy harminc négyzetméteren, a Jókai úton. A munkálatok közben kimentették az értékeket a garázsból, ahonnan két motort is kitoltak. Az épületben egy gépkocsi is állt, amely kiégett. Az egységek az utómunkálatokat végzik. Korábban: Egy lakóház garázsában keletkezett tűz Újszászon, a Jókai úton kedden délelőtt. Szolnokról hivatásos, Zagyvarékasról önkéntes tűzoltók érkeztek a helyszínre, négy vízsugárral oltják a lángokat. A munkálatok közben mentették az értékeket a garázsból, ahonnan két motort is…
Tovább olvasomFolytatódik a belvízelvezető hálózat fejlesztése Újszászon
Folytatódik a belvízelvezető hálózat fejlesztésének második üteme Újszászon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert csaknem 300 millió forintból – közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. az MTI-vel. A közleményben azt írták, a tervek szerint a jövő tavasszal véget érő beruházás célja a kármegelőzés, a lakosok és vagyonuk biztonságának megőrzése, ugyanakkor javul a településkép is.A város belterületén, hat jól körülhatárolható területen, 4911 méteren bel- és csapadékvíz-hálózatot építenek ki a szakemberek. A vízelvezető rendszer részét képező műtárgyakat, átemelőket felújítják és a szennyezett csapadékvizet megtisztító berendezést…
Tovább olvasomVáltozás az újszászi rendőrőrs élén
Új őrsparancsnok érkezik decemberben az újszászi rendőrőrs élére. Fürj János rendőr alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője mutatta be a minap Hevér Enikő rendőr századost az újszászi városházán. A százados Újszászon kezdte rendőri pályafutását, majd Tiszasülyön, később Gyöngyösön vezetői beosztásban teljesített szolgálatot. Az új vezető egyébként úgy döntött, hogy hamarosan a városba költözik családjával. Dobozi Róbert polgármester ezzel együtt megköszönte Csábi László megbízott őrsparancsnok munkáját.
Tovább olvasomKigyulladt egy autó Újszászon
Lángra kapott és teljes terjedelmében égett egy gépjármű. Teljes terjedelmében égett egy személyautó Újszászon, a Munkás úton. A szolnoki hivatásos és önkéntes tűzoltók két vízsugárral eloltották a tüzet. Az egységek jelenleg az utómunkálatokat végzik. Helyszín: Újszász, Munkás út (A borítókép illusztráció) (Katasztrófavédelem)
Tovább olvasom