Egy újszászi úgy gondolta, hogy a törvények felett állhat

Megosztás

A Szolnoki Rendőrkapitányság őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatott ki egy újszászi lakost egy rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, és két rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 35 éves férfit korábban több járásbíróság is eltiltotta jogerősen a vezetéstől.

A férfi ennek ellenére volán mögé ült és így vett részt a közúti közlekedésben.

Tavaly kétszer is előfordult, hogy a rendőri intézkedések alól kivonta magát, melynek során több súlyos, a közlekedés biztonságára veszélyt jelentő közlekedési szabálysértést követett el.

A jogsértő, az ellene folyamatban lévő eljárásban a szabályszerű idézések ellenére nem jelent meg a nyomozóhatóság előtt, ezért február 15-én a rendőrök elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.

Kapcsolódó cikkek