2023-ban újra előkerült a régen látott népszerűségi játék, ahol szavazni lehetett a megye egyesületeire. A döntőbe Fegyvernek és Újszász került be. A szavazás végig nagyon szoros volt, fej-fej mellett volt a két csapat. Végül a Fegyvernek VSE nyert nagyot hajrázva 1686-1542-ra – közölte a Jászkunfutball Facebook-oldala. A 3228 szavazat új rekord egy adott “meccsen” – tették hozzá. Ezek szerint a Fegyvernek Városi Sportegyesület jelenleg a legnépszerűbb a megyében, és hogy az egyik legösszetartóbb, azt ez a játék is jól tükrözi. A további meccsek a pályán zajlanak,de önbizalomnövelőnek, lelki plusznak ez…
Tovább olvasomCímke: újszász
Egy újszászi úgy gondolta, hogy a törvények felett állhat
A Szolnoki Rendőrkapitányság őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatott ki egy újszászi lakost egy rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, és két rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján a 35 éves férfit korábban több járásbíróság is eltiltotta jogerősen a vezetéstől. A férfi ennek ellenére volán mögé ült és így vett részt a közúti közlekedésben. Tavaly kétszer is előfordult, hogy a rendőri intézkedések alól kivonta magát, melynek során több súlyos, a közlekedés biztonságára veszélyt jelentő közlekedési szabálysértést követett el. A jogsértő, az…
Tovább olvasomTovább menthetik az életeket az önkéntesek
Sikeres minősítő gyakorlatot hajtott végre a minap a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság egysége, ezzel tovább folytathatja tevékenységét. A feltételezett szituáció szerint a település határában egy személyautó balesetet szenvedett, melyből két ember nem tudott kiszállni. A tűzoltók nemcsak gépjárműfecskendőjükkel, hanem a nemrégiben beszerzett műszaki mentőszerükkel is a helyszínre vonultak, majd feszítővágó segítségével kiszabadították a bent rekedteket. A zagyvarékasi önkéntesek saját településük mellett Újszász és Szászberek területére is vállalnak vonulást, így három település lakóinak biztonságát őrzik, közölte a katasztrófavédelem. Fotó: Kovács Krisztián tűzoltó alezredes
Tovább olvasomIttasan, eltiltva okozott súlyos balesetet az újszászi férfi
Súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség A Szolnoki Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat azzal a 27 éves újszászi férfivel szemben, aki közepes fokú ittas állapotban okozott baleset Szolnokon, melynek során az ittas férfi és további két személy is súlyos testi sérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a férfi 2021. október 30-án, este negyed tízkor, Szolnok lakott területén belül, a Thököly úton – az előírt sebességet betartva – közlekedett…
Tovább olvasomÚjabb kéménytűz okozott gondot
Tűz ütött ki egy újszászi házban szerda este. Az esethez a szolnoki Életjel mentőcsoport vonult, Kéménytűzről érkezett a jelzés.Az egységek eltávolították a kályhából az éghető anyagot, illetve kitisztították a kéményből az izzó lerakódást. Ez már nem az első kéménytűz pár nap alatt. A minap Bucsán volt kéménytűz, előtte pedig Jászalsószentgyörgyön adott munkát a tűzoltóknak. Fotó: Életjel Mentőcsoport Facebook
Tovább olvasomFelavatták az új kormányablakot Újszászon
A magyar közigazgatás korszerűségét méltatta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön, az újszászi kormányablak átadásán. György István elmondta: több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait. Hozzátette: a 2010-es választások után a kormány elkötelezett volt a magyar közigazgatás fejlesztésében.A kiegyezés óta nem volt olyan évtized, amikor ekkora fejlődésen ment volna keresztül a magyar közigazgatás – közölte. A kormányablak-projekt zászlóshajójává vált a közigazgatás fejlesztésének – jegyezte meg. Az államtitkár elmondta: a közigazgatásban…
Tovább olvasomMávinform: fokozatosan helyreáll a menetrend az újszászi vonalon
A szakemberek elhárították a pályahibát Kőbánya-felső és Rákos között, így már nincs korlátozás a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, ahol folyamatosan áll vissza az eredeti forgalmi rend – tudatta a Mávinform csütörtök délelőtt az MTI-vel. Korábban azt írták, hogy késésekre kell számítani a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, miután csütörtökön Kőbánya-felső és Rákos között pályahiba elhárítása miatt korlátozást vezettek be. A legfrissebb információk szerint már csak néhány vonat jár rövidebb útvonalon.Hozzátették, hogy az InterCity vonatokon a felármentesség 10.30-ig volt érvényes. Pár napja arról írtunk, hogy ugyanezen a vonalon két vonat majdnem összeütközött. Képünk illusztráció
Tovább olvasomDisznót mentettek a vízóraaknából
Disznót mentett péntek 13-án a szolnoki Életjel Mentőcsoport műszaki egysége. Mint írták, lakóház vízóra aknájába esett egy disznó Újszászon. Az egységek hevederek segítségével kiemelték az állatot. További részleteket nem közöltek. Nem ez az első eset, hogy állatot kellett aknából menteni. Nem is olyan régen a tiszaföldvári tűzoltók egy kutyát mentettek ki egy vízóraaknából Cibakházán, korábban túrkevei tűzoltóknak kellett egy aknából kiskutyát kimenteniük. Fotó: Életjel Mentőcsoport Szolnok
Tovább olvasomKerékpártulajdonost keresnek
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik, és várják a sértett jelentkezését. A Szolnoki Rendőrkapitányság a 16010/52/2023. bü. számon lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy újszászi lakos ellen. Ahogy arról korábban beszámoltunk a szolnoki rendőrök január 6-án tetten értek egy 34 éves férfit, aki az újszászi MÁV állomás kerékpártárolójából éppen kerékpárt akart eltulajdonítani. Tekintettel arra, hogy a bicikli tulajdonosa jelenleg ismeretlen a nyomozóhatóság előtt, a rendőrök azt lefoglalták. A kerékpár Blackwood Cruiser feliratú, fekete színű, hátsó csomagtartóval és világítással felszerelt, továbbá elől fekete színű kosárral valamint sárvédővel ellátott.…
Tovább olvasomA tettest az sem zavarta, hogy a rendőr lefényképezte akciója közben
A szolnoki körzeti megbízott fényképen örökítette meg, ahogy a jogsértő az újszászi vasútállomáson próbálja megszabadítani a lezárt kerékpárt a lakattól. Lakásán a korábbi lopásból származó két kerékpárt is megtalálták a rendőrök. Két sértettől érkezett bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányságra, mert az újszászi vasútállomásnál lévő kerékpártárolóban, kerékpárlakattal lezárt biciklijüket ismeretlen tettes eltulajdonította január 6-án 13 óra 30 perc és 21 óra közötti időben. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Adatgyűjtést követően az egyik egyenruhás úgy gondolta, ismételten ellenőrzi a vasútállomás biciklitárolóját. Nagy meglepetésére épp a bringatárolónál „szorgoskodott”…
Tovább olvasom