Júniustól is biztosított az orvosi ügyeleti ellátás Mezőtúr körzetében

Túrkeve polgármesterének országos hírré vált kérdése, miszerint “Önök szerint mégis, mi a búbánatot csináljak?”, úgy tűnik, megoldásra talált. Sallai R. Benedek az orvosi ügyeleti ellátás kapcsán fakadt így ki. Most megoldódott a helyzet.

Tovább olvasom

Pánikkeltéssel vádolta meg a mezőtúri polgármester a túrkevei városvezetőt

A napokban bejárta az országos sajtót a túrkevei polgármester írása, amelyben azt fejtette ki, hogy több településen, így Túrkevén is gondok lehetnek az orvosi ügyeleti ellátással az elkövetkezendő időszakban. Júniustól ugyanis nem folytatja az orvosi ügyeleti szolgáltatást az a cég, ami eddig végezte ezt a tevékenységet. Most azonban kiigazította kollégáját Mezőtúr vezetője, pánikkeltéssel vádolva meg Túrkeve első emberét.

Tovább olvasom

Megújulnak a buszvárók Túrkevén

Túrkeve önkormányzatának megbízásából a Városgondokság Kft. Takács Péter mérnökkel, mint felkért faipari szakemberrel három új buszmegálló megújítását kezdte meg a közelmúltban. Miután a városközpontba egységes, „modernebb“ küllemű buszváró van elképzelve, most a város szélső részeit célozták a vidékiesebb, kisvárosiabb hangulatú fa szerkezetekkel. Ezeknek szép, tetszetős a díszítésük, nem hivalkodó, de díszes, elegáns. A képek a Thököly úton készültek, a következő kettő már a város másik felén fog készülni: a István király úton, a Jókai úttal majdnem szemben, illetve a Béla király úton a Kostyál Gumiklinika mellett. Forrás: Sallai R. Benedek…

Tovább olvasom

Hogy rohan az idő: negyven év után megújulhat a balai út Túrkevén

Negyven(!) év után megkezdődött Túrkevén a balai út felújítása. Erre már a város polgármestere is azt mondta, hogy végre. Mint azt Sallai R. Benedek közösségi oldalán közölte, többen kérdezték tőle annak idején, hogy – idézzük: “mi a fenének akarom megszerezni a tulajdonjogát egy teljesen pocsék útnak”. Az idő azonban a város első emberét igazolta, hiszen nyertek a munkákra 300 millió forintot. Meg is jegyezte, hogy most már legalább látszódik, hogy miért jó, ha a város rendelkezik dolgokról. Hozzátette, épp így kezdődhetett el a tulajdonukba került Finta Múzeum épületének felújítása. Mint…

Tovább olvasom

Súlyos sérüléseket szenvedett a Túrkevén fának csapódó autó sofőrje

Súlyos sérüléseket szenvedett az a sofőr, aki péntekről szombatra virradó este fának csapódott autójával Túrkevén. A baleset a személyi sérülés mellett, komoly anyagi kárral is járt, az autó totálkáros lett. Április 22-én éjfél után nem sokkal érkezett a jelzés a Túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesülethez, miszerint a városban, a Thököly úton egy személyautó fának ütközött. Ahogy arról a túrkevei tűzoltók hírt adtak, járműben egy fő utazott.  „Kollégáink a súlyos sérültet a mentők segítségével kiemelték, majd az áramtalanítást is elvégezték. A sérültet a mentők kórházba szállították, a helyszínt a rendőrségnek átadtuk. Az…

Tovább olvasom

Elkezdik a balai út felújítását Túrkevén

Húsvét után kezdődik a balai út teljes felújítása. A Colas Zrt. részére a teljes munkaterületet átadták, ez pedig érdemi közlekedési korlátozásokkal járhat a következő hónapban, tette közzé Sallai R. Benedek. Túrkeve polgármestere hozzátette, a kivitelező azt ígérte, hogy minél inkább törekszik arra, hogy úgy történjen a felújítás, hogy a közlekedési lehetőség megmaradjon. A hírhez egy fotót is közölt a polgármester, arról az állapítható meg, hogy már nagyon ráfért a felújítás az útra, bár igaz, a megyében máshol is van hasonló kinézetű út. Bala külterület, része Túrkeve város területének, amelynek központjától…

Tovább olvasom